Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf. H/E
Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf. H/E

Korai Pz.Kpfw. VI Tiger, szürke festéssel

A Tigris harckocsi minden bizonnyal a II. világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt. Leginkább az amerikai háborús filmekből mérhető le a Szövetségesek Tigristől való félelme, hiszen a legnevesebb filmekben (Ryan közlegény megmentése, Kelly hősei, stb.) is "kötelező" felbukkanni legalább egy Tigrisnek, ill. egy azt imitálni akaró harckocsinak (a háború után elég kevés ép Tigris I-es maradt meg, ezért még a legprofibb filmekben is általában Tiger I toronnyal ellátott T-34-es alváz imitálja ezt a járművet). Az amerikai katonák szinte minden hosszabb csövű német páncélost Tigrisnek tituláltak, sokszor még a hivatalos jelentésekben sem lehet megbízni, ha Tigrisről van szó.
De lássuk, honnan indult a Tigris karrierje, valóban a legjobb német harckocsi volt-e, netán nagyobb volt a füstje mint a lángja?

A Tigris füstje és a lángja...

1939-ben, a Lengyelország elleni támadás idején a német hadsereg kötelékében harcoló páncélosok (ide tartoztak a cseh hadseregtől zsákmányolt típusok is) könnyedén győzedelmeskedtek a gyenge páncélzatú és fegyverzetű lengyel harckocsik ellen. A francia hadjárat azonban bebizonyította a Wehrmacht-nak, hogy erősebb harckocsikra van szükség, és a jelenlegi páncéltörő lövegeknél hatásosabbakat kell kifejleszteni. Már 1938 táján is voltak tervek egy Panzer IV-esnél nehezebb harckocsi kifejlesztésére, el is készült két prototípus, a DW 1 és a VK 3001. Továbbfejlesztésükre végül nem került sor, mivel a Pz.Kpfw. IV-es teljesítménye megfelelőnek bizonyult. 1941 tavaszán, a Szovjetunió elleni támadás előtt ismét hozzáfogtak a nehéz harckocsik fejlesztéséhez, majd a T-34-esekkel és a KV-1-esekkel való összecsapások során szerzett tapasztalatok, illetve a zsákmányolt ellenséges harckocsik beható vizsgálata felgyorsította a programot. Ezek a szovjet harckocsik (főleg a T-34-es) még a Panzer IV-esnél is jobb teljesítményt nyújtottak, ezért égetően szükségessé vált egy hasonló teljesítményű német páncélos (ez lett a Pz.Kpfw. V Panther) és egy nehéz harckocsi kifejlesztése.
Az új nehéz harckocsi kifejlesztésére két céget bíztak meg, a Porsche-t és a Henschel-t. Mindkét cég a VK 3001-ast vette alapul, ezt fejlesztették tovább. A Porsche-t egy 45 tonnás, 88 mm-es KwK 36 L/56 löveggel felfegyverzett nehéz harckocsi kifejlesztésével bízták meg, ebből lett a VK 4501(P), amelyet érdekes módon villanymotor hajtott. A Henschel-lel az eredeti tervek arról szóltak, hogy kúpos furatú löveggel kell felszerelni a járművet (VK 3601-es terve), de az ehhez szükséges rengeteg volfrámacél nem állt rendelkezésre, így a tervet végül módosították annyiban, hogy ők is a 88 mm-es löveget szerelték rá az addigi (emiatt kissé módosított) alvázra. Ez a terv a VK 4501(H) H1 jelzést kapta. A H2 jelű modellen még kísérleteztek a 75 mm KwK 42 L/70 löveggel is (később ezt építették be a Panther-be), valamint érdekes, német harckocsikra nem jellemző módon az MG-34-es védelmi géppuskát a torony hátuljára szerelték (ez utóbbi eljárás inkább a szovjet harckocsigyártásra volt jellemző, lásd KV-1). A H2-s kísérleteket végül megszakították, és inkább a H1-es modellre koncentráltak.

VK 4501 H2 prototípus

Az első mintapéldányok 1942 áprilisára elkészültek, Hitler pedig 53. születésnapján személyesen tekintette meg a VK 4501(P) és a VK 4501(H) próbáját a Wolfschanze-ban (a Führer kelet-poroszországi főhadiszállása). Mindkét prototípus megfelelt az elvárásoknak (bár a Porsche változat gyakran lerobbant, nem volt megbízható), a vezetés végül a Henschel példánya mellett döntött, és 1500 nehéz harckocsi építésére adott megbízást. A Henschel-nek azonban még eddig nem volt harckocsigyártásban tapasztalata, így a biztonság kedvéért 90 darabot a Porsche prototípusából is megrendeltek, arra az esetre, ha a Henschel valamiért ne tudná teljesíteni a megbízást. A Porsche amúgy is már 1940-től benne volt a nehéz harckocsik fejlesztéséről szóló project-ben. A Henschel-nél azonban nem merült fel semmi probléma, így az elkészült Porsche Tiger alvázakat használták fel az új páncélvadászhoz, a Ferdinand-hoz. Az új nehéz harckocsi pedig a Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf. H elnevezést kapta. A H jelzés a Henschel-re utalt, de 1943 márciusától a Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf. E lett a hivatalos, végleges megnevezés.

Vadonatúj Tiger I gördül ki a gyárkapun. Az újonan elkészült példányokat a szállításkor alkalmazott vékonyabb lánctalppal szerelték fel

A gyártás folyamán a Tiger-en néhány kisebb-nagyobb változtatást eszközöltek ki, például módosították a parancsnoki kupolát, lekerültek a légszűrő berendezések és a ködgránátvetők, stb.
Néhány különleges változat is futószalagra került, például a Befehlswagen Tiger I Ausf. E, vagyis a parancsnoki változat. 1943-ban kifejlesztették a Sturmmörser Tiger-t, vagyis a Sturmtiger-t. Ennek a monstrumnak egy 380 mm-es RW61 típusú rakétavető volt a főfegyverzete, és utcaharcokra ill. beton erődítmények lerombolására volt leginkább alkalmas. Ebből a változatból mindössze 18 db. készült el. Végül pedig ott van a Tiger I-es közvetlen utódjának tekintett Pz.Kpfw. VI Ausf. B Tiger II
A Henschel 1942- és 1944 augusztusa között 1350 Tiger I-est épített meg. Az első legyártott Tigrisek az Észak hadseregcsoporthoz kerültek, és Leningrád közelében kerültek bevetésre (sPz.Abt. 502). Nem mondhatni, hogy az új nehéz harckocsi kirobbanó sikerrel mutatkozott volna be a fronton, ugyanis az első bevetésén, 1942 szeptemberében, rögtön el is fogták a szovjetek, majd később tüzetes tanulmányozásnak és kivizsgálásnak vetették alá. A Tiger tehát a továbbiakban nem érte meglepetésként az oroszokat. Az angolszász erők ellen 1942 decemberében, Tunéziában debütált a Tigris (sPz.Abt. 501).

Pz.Kpfw. VI Tiger 1943-ban, Tunéziában

A németek a nehéz harckocsikat (Tiger I, és az utódjának tekintett Tiger II) önálló nehézpáncélos-osztályokba osztották be (schwere Panzer Abteilung), ezek pedig közvetlenül a hadsereg vagy a hadseregcsoport alárendeltségébe tartoztak. A háborús helyzet súlyosabbá válásával ezeket az alakulatokat a németek amolyan "tűzoltó-brigádként" vetették be a frontnak mindig azon a pontján, ahol az ellenséges áttörés a legvalószínűbbnek tűnt. Talán részben ez is okozhatta a Szövetségesek (főleg az amerikaiak) a Tiger iránt érzett mérhetetlen félelmét, hiszen akárhol próbálkoztak áttöréssel, előbb-utóbb feltűnt a színen egy nehézpáncélos-osztály...

A Leibstandarte Tigrisei Harkov közelében, 1943-ban

A Pz.Kpfw. VI Tiger Ausf. E harckocsi az 56 t tömegével meglehetősen nehéz járműnek számított, ezért a futóművének kialakításán és a meghajtásán igen sok múlott. A Tiger-t kezdetben a 642 LE-s Maybach HL 210 motorral szerelték fel, majd hamarosan a 700 LE-s Maybach HL 230-asra váltottak át. Ezzel az országúton 38 km/h végsebességet ért el a harcjármű, terepen azonban csak 20 km/h-ra volt képes. Hogy a nehéz tömeget elbírja, a harckocsi motorjának állandóan a maximális fordulatszám közelében kellett működnie, ami viszont a motor élettartamának rovására ment. Nagyon gyakoriak voltak a műszaki meghibásodások, vagyis a Tiger I-es elég megbízhatatlannak bizonyult. Ráadásul óriási tömege miatt vontatni sem volt egyszerű, ezt legtöbbször két másik Tiger-nek kellett végeznie (ilyenkor elég jó esély volt rá, hogy a vontató harckocsi is meghibásodik...), vagy három darab 18 t-s FAMO vontatót kellett egymás után erősíteni, és csak így együttes erővel tudták elvontatni a Tigrist. Viszont a Maybach által gyártott kiváló OLVAR sebességváltó igen népszerű volt a harckocsizók körében.

Egy Tiger alváza. Jól látható az átlapolt futógörgők elhelyezkedése

A Tiger futóművét átlapoltra építették, ez egyenletes futást és nagyobb elérhető sebességet eredményezett, viszont a kerekek közé kerülő sár és törmelék komoly fennakadásokat eredményezhetett, és a karbantartása is komplikált művelet volt. Oroszországban sok Tigris veszett oda emiatt.

Egy Tigrist tisztít meg a személyzete a futóművére tapadt sártól valahol a Szovjetunióban Havas, szétfagyott Tiger futómű

A nagy tömeg miatt komoly jelentősége volt a lánctalpnak is, mert optimális talajnyomással ellensúlyozni lehet a nagy tömeget. A német tervezők 725 mm széles lánctalpat éreztek a legmegfelelőbbnek, és ezzel nagyjából megfelelő teljesítményt nyújtott a harckocsi mozgékonyság terén. Azonban a szabvány német vasúti kocsikon a jármű nem fért el a széles lánctalpaival, így vasúti szállításhoz egy keskenyebb, 520 mm széles lánctalpat szereltek fel, valamint eltávolították a külső futógörgőket. Mint látható, a Tiger csatasorba állítása meglehetősen problematikus művelet volt, és nem kis fáradságot okozott a kiszolgáló személyzetnek.

Pz.Kpfw. VI Tiger harckocsik szállítás közben. A keskenyebb, 520 mm széles lánctalppal vannak felszerelve, de még így is épphogy elférnek a szabvány vasúti kocsin

Mivel tömege miatt hídon való átkelésre nemigen volt alkalmas, a Tiger-t felszerelték folyami átkeléshez szükséges berendezésekkel és Schnorchel csővel. Így a jármű maximum 4 méter mély folyón volt képes átkelni. Az ehhez szükséges felszerelés azonban drága volt, és nem is igazán használták ki, így az első 495 harckocsi után már elhagyták róla az átkelésre alkalmassá tevő eszközöket.

Egy Schnorchel készülékkel felszerelt Tiger. Előtte egy Sd.Kfz. 2-es Kettenkrad

A Tigris futógörgőit a kényelmesebb haladás érdekében gumiborítással látták el, ám később, 1944 után az égető anyaghiány, illetve a Párduc gyártásával való összhang miatt már főleg acélkerekes verziók készültek.

Korai, gumiborítású Tigris futómű Késői, acélkerekes Tigris futómű

A Tiger I-es páncélzatát a lehető legerősebbre tervezték, hogy bármilyen ellenséges harckocsi támadásának ellenálljon. Az elöl 100 mm, hátul 82 mm, oldalt pedig 60-80 mm vastag páncélzatot a T-34-es 76,2 mm-es lövege 300-400 méternél nagyobb távolságból nem tudta áttörni. Azonban nehéz megérteni, hogy miért nem döntött páncélzattal tervezték a Tiger-t, miért maradt meg a doboz forma. A Panther harckocsi elülső páncélzata 60 mm vastag volt, de a döntöttsége miatt mégis annyi védelmet nyújtott, mint a függőleges 100 mm-es páncélzat. Ugyan hadrendbe állítása idején a Szövetségeseknek nem volt olyan harceszközük, amely egyértelműen szembeszállhatott volna a Tigrissel, de aztán megjelentek a szovjet IS-2-es páncélosok, a 17 fontos löveggel felszerelt Sherman Firefly harckocsik, amelyek már képesek voltak leküzdeni a német "ragadozót". Ráadásul az 1944-45-ös időszakban a Szövetséges vadászbombázók számára is könnyű prédának számított a Pz.Kpfw. VI-os. A brit Hawker Typhoon-ok, a szovjet Il-2 Sturmovik-ok sok áldozatot szedtek a német harckocsik közül.

Nehézpáncélos-osztály előrenyomulása. A felszerelt légvédelmi géppuskák azt mutatják, hogy légitámadásra lehet számítani

A Tiger I-es legnagyobb erőssége talán a fegyverzete volt. A 88 mm-es KwK 36-os löveg az egyik legpusztítóbb páncéltörő fegyvernek bizonyult abban az időben. Ma is tartanak a viták arról, hogy valóban érdemes volt-e a Tigrisbe 88 mm löveget szerelni, ezzel jelentősen megnövelni a tömegét, vagy az L/70 csőhosszú 75 mm-es löveg is bőven megfelelt volna a célnak. Ráadásul a 75 mm-es lőszer kisebb tömege és mérete miatt több muníciót is szállíthatott volna magával a harcjármű. Az viszont tény, hogy a 88-as rendkívüli félelmet ébresztett a Szövetségesekben, lőtávolságon belül gyakorlatilag minden harcjárművüket, bármilyen szögből meg tudta semmisíteni. Ebben kiváló irányzéka (Turmzielfernrohr TZF 9b ill. 9c) is óriási segítség volt. Egy képzett lövésznek első lövéssel meg kellett tudnia semmisíteni egy 1200 méterre lévő álló célt, egy 2000 méterre lévőt pedig maximum négy lövéssel. Egy 800-1200 méter távolságban lévő, 20 km/h sebességgel mozgó célt pedig három lövéssel, 30 másodpercen belül le kellett tudni küzdeni.

Lőgyakorlat Tiger tornyokkal

Összesen 92 darab 88 mm-es lőszert szállíthatott magával a nehézpáncélos monstrum. Kiegészítő fegyverzet tekintetében felszerelték még 2 darab MG-34-es géppuskával, ebből az egyiket elöl, gömbcsuklós felfüggesztéssel helyzeték el, a másik a löveggel párhuzamosan, a toronyban kapott helyet. Utóbbit egy pedállal tudta elsütni a kezelője, a probléma csak az volt, hogy a torony elforgatásához használandó pedál is ott helyezkedett el, és a harc hevében megesett, hogy a lövész véletlenül a rossz pedált nyomta meg. Némelyik harckocsira egy harmadik géppuskát is felszereltek a parancsnoki kupolára, ezt a harckocsi-parancsnok kezelte. Elvileg légvédelmi célra szerelték fel, de ennek a feladatnak csekély hatékonysággal tett eleget. Gyalogság és páncélozatlan járművek elleni harcra már jobban megfelelt.
A Tiger-t öttagú legénység kezelte: parancsnok, lövész, töltő, rádiós (ill. a gömbcsuklós géppuska kezelője), és a vezető. 1943 szeptemberétől már széles körben használták a zimmerit anti-magnetikus borítást. A háború vége felé viszont már kevésbé volt elterjedt, hiszen a Szövetségesek nem használtak mágneses aknákat, és a németek is inkább a termelés fokozására fordították a figyelmet.
A Pz.Kpfw. VI-os híre olyan gyorsan terjedt, hogy a Németországgal szövetséges államok is elkezdtek érdeklődni a nehézpáncélos iránt. 1943 júniusában Oshima tábornok vezetésével japán tisztek érkeztek Németországba, és megtekintették az 502. nehézpáncélos-osztály egyik Tiger I-esét. Egy páncélost elő is készítettek a Japánba történő szállításra (a szigetország több mint kétszer annyit lett volna hajlandó fizetni a Tigrisért, mint az átlagos ára), de végül a harckocsi a 101. SS-nehézpáncélos-osztály kötelékébe került.

Japán tisztek egy Pz.Kpfw. VI fedélzetén

Magyarország hadvezetése is érdeklődött a nehézpáncélosok iránt. 1944 májusában a magyar 1. hadsereg küzdelmének elismeréséül az Észak-Ukrajna hadseregcsoport parancsnoka, Model altábornagy elrendelte, hogy a 2. páncéloshadosztályt német harckocsikkal egészítsék ki. Így került a magyar alakulathoz a 12 Pz.Kpfw. IV-es és 10 StuG III-as mellett 10 darab Pz.Kpfw. VI Tiger I-es harckocsi, utóbbiakat az 503. sPz.Abt. állományából "utalták át". Hogy ezek a járművek véglegesen a Magyar Kir. Honvédség állományában maradtak-e vagy csak a hadműveletek idejére adták át őket, arról nem maradtak fent adatok. A járművek az eredeti német festésükben, felségjelükkel és toronyszámukkal működtek a magyar szolgálatban is. Ezeken kívül a magyar hadvezetés még 3 darab Tiger I-est vásárolt Németországtól. Összesen tehát 13 Tigris szolgált magyar állományban. Ezek a páncélosok valamennyien megsemmisültek a visszavonulás során, legtöbbjüket a kezelőik robbantották fel. Szemtanúk visszaemlékezései szerint a dunántúli harcokban részt vett egy század Tigris, német felségjellel, de magyar személyzettel.
Meg kell jegyezni, hogy a magyar harckocsizók Tiger-re való átképezése kitűnő ütemben zajlott. A harcedzett, kitüntetett német kiképző tisztek meglepve tapasztalták a magyarok magas szakképzettségét, gyors felfogóképességét, tudásszomját. A Turán harckocsi pontatlan lövegéhez szokott magyarok kiváló Tigris-lövésznek bizonyultak.

Magyar harckocsizók kiképzése

Magyarország mellett Spanyolország is tervbe vette néhány Tiger vásárlását, de a megvalósításra végül nem került sor. Nem úgy Olaszországban, ahova 1943 májusában 36 darab Tiger I-est rendeltek, hogy az újonnan létrejövő "Mussolini" páncéloshadosztály rendelkezésére álljanak. Ez az egység ritkán került bevetésre, ráadásul a szeptemberi olasz kiugrási kísérlet során a németek sietve visszarendelték a Pz. VI-osokat, és az egyik SS-nehézpáncélos-osztály alárendeltségébe helyezték őket.

A Tiger I-es a harcokban

Mint ahogy már volt róla szó, a Tiger I-es 1942 szeptemberében vett részt először a harcokban, Leningrád körzetében (sPz.Abt. 502). A harckocsi bevetése Hitler kifejezett parancsára történt, holott a terep egyáltalán nem volt alkalmas a nehézpáncélosok bevetésére, ráadásul három példány még a harcba indulás előtt meghibásodott (ez amúgy is jellemző volt a Tiger I-re). A szovjeteket sem érte kifejezett hidegzuhanyként az új típus megjelenése, mert bár lövegeik nem tudták átütni a Tiger páncélzatát, a lánctalpakra célozva mozgásképtelenné lehetett tenni a német acélmonstrumokat (Egy Tiger-t egyszer, valamikor 1943-ban, 227-szer találtak el páncéltörő puskával, 14-szer 52 mm-es páncéltörő ágyúval, 11-szer pedig 76,2 mm-es löveggel, de még így sem sikerült átütni a páncélzatát). Hitler türelmetlensége és elhibázott döntései arra vezettek, hogy a Tigrisekkel kapcsolatos lélektani tényező többé nem érvényesülhetett a keleti fronton, ráadásul a szovjetek az elfogott Tiger-eket tanulmányozva kitapasztalhatták a jármű erősségeit és gyengéit. Ahogy annak idején a németek a zsákmányolt T-34 esetében, most az oroszok jöttek rá, hogy 76,2 mm-es lövegeik már nem mindig bizonyulnak elégségesnek a német páncélosok ellen, és ezután a T-34-esekbe és a KV-1-esekbe már 85 mm-es löveget építettek. Így született meg a T-34/85-ös, a II. világháború egyik legjobb harckocsija.

Szovjet tábornokok vizsgálják az első zsákmányolt Tigrist a Gorkij parkban, 1943-ban

Az 502. nehézpáncélos-osztály bevetése tehát eléggé felemásra sikerült, mert Tigriseinek fele elveszett az ellenséges harctevékenység és műszaki hibák következtében, viszont az osztály 1. százada összesen 160 darab szovjet páncélost semmisített meg.
1942 novemberében a 501. nehézpáncélos-osztály állományát Tunéziába helyezték át, a 10. páncéloshadosztály alárendeltségébe, Jürgen von Arnim tábornok parancsnoksága alá. Ezt az osztályt kezdetben Porsche gyártású Pz.Kpfw. VI (P) harckocsikkal szerelték fel, de ezeket hamarosan Henschel gyártású Tigrisekkel váltották fel, emiatt csúszott az indulás novemberre. A harckocsik éppen időben érkeztek ahhoz, hogy felvegyék a harcot a Torch-hadművelet során partraszállt amerikai erőkkel. 1943 áprilisában csatlakozott hozzájuk az 504. nehézpáncélos-osztály is. Az angolszászok ezekben a harcokban ismerkedtek meg a Tiger-rel. Az amerikai harckocsik nem voltak ellenfelei a Tigrisnek, az M3 Grant-ekkel és a legújabb M4 Sherman-okkal még a Pz.Kpfw. IV-esek is el tudtak bánni, az angol páncélosokról (Crusader, Valentine, Churchill) nem is beszélve. Ezen a fronton a Tiger-eknek nem is igazán az amerikai harckocsik voltak a legnagyobb ellenfelei, hanem a sivatagi körülmények. Rengeteg harckocsi esett ki a harcokból műszaki hiba következtében, az 1943. február 26-i Ochsenkopf (Ökörfej) hadművelet során pedig aknamezőre futottak az 501. sPz.Abt. járművei, és az ellenséges páncéltörő lövegek hatósugarába kerültek. Összesen hét Tigris veszett oda.

Két Tiger roncsa az Ochsenkopf-hadművelet során elpusztult hét közül

Egy Tunéziában zsákmányolt Tigrist az angolok alapos vizsgálatoknak, teszteknek vetettek alá, melynek eredményeképp a hadmérnökök az alábbi jelentést továbbították a brit hadvezetés felé:
"A Panzerkampfwagen Mk6 Tiger harckocsi lövegtornya nagyon stabil, mind előre-, mind oldalirányba történő tüzelés esetén. A löveget teszteltük 1100 yardra lévő álló célpont ellen. Az első lövés után iránykorrekciót hajtott végre a lövegkezelő, majd további öt lövést adott le, amelyekből öt közvetlen találatot ért el. A teszt folytatásaként a lövegkezelő 15 mérföldes sebességgel mozgó, 1500 yardra lévő célpontra nyitott tüzet, az öt lövésből három ért el találatot. Ezt követően 1600 méterre helyeztük el a célpontot, amelyet a negyedik lövés semmisített meg. Teszteltük a legnagyobb tűzgyorsaságot, amely során 39 másodpercet vett igénybe négy lövés egymás utáni leadása, ez az eredmény jóval nagyobb tűzgyorsaságot tanúsít, mint amelyre a mi nehézpáncélosaink képesek. A Tiger-ről megállapítottuk, hogy mindent egybevetve egy kiváló harckocsi, egyszersmind elrettentő erővel bíró eszköz, amelyet nem szabad alábecsülni. Véleményem szerint a Panzer Mk6 Tigris harckocsi jobb tulajdonságokkal bír, mint a saját alakulataink rendelkezésére álló Sherman harckocsik. A nagy sebességű lövege lehetővé teszi, hogy a mi 6 fontos lövegeink hatótávolságán kívülről nyisson tüzet. Könnyűszerrel képesek megsemmisíteni a mi páncélosainkat akár 1000 yardnál nagyobb távolságból. Nem tudok olyan esetről, mikor egy Sherman képes lett volna kilőni egy Tiger harckocsit 300 yardnál nagyobb távolságról. A német páncélosok java légitámadások vagy mechanikus problémák miatt veszett el a csatamezőn, míg saját harckocsi-veszteségeink 85 százalékát német harckocsik és páncélelhárító lövegek okozták. Előfordult már, mikor egy lövés lepattant a Sherman páncéljáról, de túl sok olyan esetnek voltam szemtanúja, mikor az M4 lövedékei pattantak le a Tiger vastag homlokpáncélzatáról. A mi lövegeink nem rendelkeznek a nagysebességű német lövegek páncélátütő-erejével. Bizonyításul hivatkozok egy esetre, amely 1943 februárjában történt. A Sherman-ek által közvetlenül szemből kilőtt AT [páncélelhárító] lövedékek lepattantak a Tigris vastag páncéljáról, és saját egységeink csak úgy tudták megállítani a német harckocsit, hogy az egyik M4 közvetlen közelről rálőtt a lánctalpra."

VI. György angol király szemlél meg egy Tunéziában zsákmányolt Tigrist, 1943. június 2-án

1943 májusában, az utolsó napokban, már csak egy darab Tiger volt bevethető állapotban, 13-án a tengelyhatalmak erői letették a fegyvert, ezzel a Tigris kihalt Afrikában.
A keleti fronton 1943 februárjában harcba küldték a Waffen-SS három hadosztályát (Leibstandarte SS Adolf Hitler, Das Reich, Totenkopf), illetve a Heer elit hadosztályát, a Grossdeutschland-ot. Ezek mindegyike rendelkezett egy-egy nehézpáncélos-századdal. A Harkov környéki német ellentámadásban ezek az egységek igen súlyos veszteségeket okoztak a Vörös Hadseregnek. Március 7. és 20. között a Grossdeutschland 250 T-34-est, 3 KV-1-est és 16 könnyebb páncélost semmisített meg, miközben maga 12 Pz.Kpfw. IV-est, illetve 1-1 Pz.Kpfw. III-ast és VI-ost vesztett. Az arányokból is látszik, hogy leginkább a Panzer IV-esek vették ki a részüket a harcokból, hiszen ez a típus alkotta a német páncéloserők 70%-át. A megsemmisített szovjet harckocsik közül 188-at a Pz.Kpfw. IV-esek, 30-at a Tiger-ek pusztítottak el. A harkovi csatában főleg a Waffen-SS páncéloshadosztályainak tulajdonítható a siker, talán ez volt a Waffen-SS legnagyobb diadala története során.

A Grossdeutschland hadosztály egyik Tigrise a harkovi harcok idején

Még a harkovi harcok alatt, 1943 februárjában jött létre az 505. sPz.Abt. Harkovnál még nem vetették be, de a hamarosan meginduló Citadella hadműveletre már megkezdte a felkészülést a nehézpáncélos-osztály. A német tervek szerint a kurszki kiszögellésnél egy nagyszabású hadműveletben kívánták megsemmisíteni a szovjet erők nagy részét. Ennek érdekében a páncéloserők nagy részét, és a Waffen-SS páncéloshadosztályokat is összevonták a hadműveletre.

A Leibstandarte Tigrisei felkészülnek a Citadella-hadműveletre

A július 5-én, az ütközet kezdetén a kb. 1700 darab rendelkezésre álló harckocsi közül 133 darab Tiger volt. Ezekhez érkezett még az 505. sPz.Abt 14 Tigrise, valamint később még újabb 5 Tigris, melyeket a Leibstandarte SS Adolf Hitler-hez irányítottak. Maga a hadművelet katasztrofális végeredményt hozott a németek számára, mert bár 15- ill. 50 km mély betörést ért el a Közép- ill. Dél hadseregcsoport, döntő áttörést nem sikerült elérniük, valamint az elképesztő mennyiségű hadi arzenált felvonultató, jól szervezett Vörös Hadsereg súlyos veszteségeket okozott a német haderőnek. 563 német harckocsi veszett oda, ebből 13 Tigris. Pedig a német páncélosok is kiemelkedően teljesítettek. Prohorovkánál, a világ legnagyobb páncélosütközetében több mint 850 szovjet harckocsi intézett támadást a II. SS-páncéloshadtest, azon belül főleg a 70 páncélossal (ebből 4 Tiger) és rohamlöveggel rendelkező Leibstandarte ellen. A nap végére közel 200 ellenséges páncélos lángolt a német vonalak előtt. Michael Wittmann SS-Obersturmführer, egymaga 30 harckocsit és 28 páncéltörő löveget semmisített meg Tigrisével. Franz Staudegger SS-Oberscharführer, aki szintén a Leibstandarte kötelékében harcolt, 22 T-34-est lőtt ki egy 50 tagú szovjet páncélos oszlopból. Staudegger-t tettéért Lovagkereszttel jutalmazták.

Tiger-ekből álló német páncélosék nyomul előre Kurszknál

1944-re viszont, az új IS-II-es szovjet nehézharckocsik megjelenésével, a Tiger I-es hátrányba került. A Tiger 88 mm-es lövegével csak 1800 m alatt tudott eredményes találatot elérni az új szovjet páncéloson, míg amaz 122 mm-es lövegével már távolabbról is meg tudta semmisíteni a német járművet. A régebbi típusok ellen még mindig hatásos volt a Pz.Kpfw. VI-os (egy jelentés szerint 1944 júliusában Hauptmann Wakker, az 506. sPz.Abt. harckocsozója 4900 méterről ért el találatot egy T-34-esen), de ha az új IS-ek megjelentek, immár a Tigris volt az, amelynek menekülőre kellett fognia a dolgot.
Az 1944-es olaszországi harcok során a Tiger-ek csak átmeneti sikereket értek el, műszaki hiányosságaik és megbízhatatlanságuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezen a fronton általában kevés Tiger volt bevethető állapotban. A Tigrisek megbízhatatlanságát nagyon jól szemlélteti a május 23-ai eset, amikor az 506. nehézpáncélos-osztály 16 Tigrise egy vasúti töltésen hatolt át Cori közelében. Az átkelés során három Tiger lerobbant, kettő pedig elakadt, mert hosszú lövegeik belefúródtak a talajba, amikor megpróbáltak leereszkedni a meredek töltésen (a lövegek több mint 2 méterrel nyúltak túl a törzs elején). Kezelőik csak hosszas munkával tudták kiszabadítani a járműveket, majd a nehézpáncélos-osztálynak fel kellett vennie a harcot a Szövetséges páncéloserőkkel. Hat darab Sherman-t lőttek ki, egy darab saját Tigris veszteség mellett. Ezt a harckocsit vissza kellett szállítani a front mögé javításra.
Másnap egy újabb Tigris lett harcképtelen, ezúttal az ellenséges páncéltörő lövegek által. Ezt a páncélost felrobbantotta a legénysége, nehogy az ellenség kezébe kerüljön. Ezután a század visszavonulásra kapott parancsot, és míg öt Tiger a Szövetséges harckocsikkal küzdött, a többi hat megpróbálta elvontatni a három mozgásképtelen harckocsit. Ennek az lett az eredménye, hogy a hat vontató járműből négy maga is meghibásodott. A német harckocsizók felrobbantották a három korábban meghibásodott Tiger-t, és megkísérelték elvontatni a négy újonnan meghibásodottat a két üzemképes nehézpáncélossal. Mire a század visszaért Cori-ba, a két vontató Tigrisből az egyik szintén meghibásodott, míg az öt utóvédből kettő vált mozgásképtelenné (az egyik ellenséges tűz következtében, a másiknak a sebességváltója romlott el). Ennek az elképesztő műszaki megbízhatatlanságnak volt köszönhető, hogy a század 16 Tigrise közül 12 veszett el, és ebből is csak 3 a Szövetségesek tüze miatt.

A sPz.Abt. 507 Tiger I-esei Tarnopolnál, 1944

A Szövetségesek körében elterjedt "Tigris-fóbia" a normandiai harcok idején alakult ki. A jármű félelmetes fegyverzete és erős páncélzata szinte leküzdhetetlenné tette a Tiger-t az angolszászok számára. A katonák rettegtek tőlük, és a front minden részéről Tigrisek feltűnését jelentették, holott egész Normandiában nem volt 90 Tiger I-esnél több, illetve ezeket is mindig csak a front bizonyos részén vetették be. A Szövetségesek ezen "szokása" később is megmaradt, mármint hogy az összes hosszú lövegű német harckocsit Tiger-ként azonosították.
Normandiában összesen négy alakulatban szolgáltak Tiger-ek. A 101. és 102. SS- illetve a hadsereg 503. nehézpáncélos-osztálya közül mindegyik maximum 45 Tigrissel rendelkezett, valamint a Panzer Lehr tanhadosztálynak is volt két darab.

A 101. SS-nehézpáncélos-osztály 133. toronyszámú, közép-változatú Tiger Ausf. E harckocsija és Schwimmwagen-e

A "Tigris-fóbia" azonban mégis futótűzként terjedt, pedig Montgomery ennek megakadályozására már odáig ment, hogy betiltott minden olyan jelentést, amely a Tiger-ek harci teljesítményeiről szólt. A brit katonák bizonygatták, hogy egy darab Tiger kilövéséhez öt darab Sherman szükséges, ebből is négy megsemmisülésre van ítélve. 1944. június 12-én például egy Tiger egy egész órán keresztül tüzelhetett, majd háborítatlanul távozhatott, mert egyetlen brit harckocsizó sem merte felvenni vele a harcot. A Tigrisnek csak a hátsó páncélzata és a motorja volt a gyenge pontja, amely folyamatos karbantartást igényelt.
A Tiger, illetve a német harckocsizók talán legnagyobb sikere Michael Wittman SS-Obersturmführer nevéhez fűződik, aki 1944. június 13-án Villers Bocage-nál egymaga egy egész angol páncélosszázadot, illetve egységével együtt egy egész dandárt semmisített meg! 13 Tigrise élén 48 járművet pusztított el, és 255 főnyi veszteséget okozott a Szövetségeseknek ezen a napon.
A Szövetségesek számbeli- és harceszközbeli fölénye azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a németek csak rövidtávon érhetnek el sikereket. 1944. július 18-án, a Goodwood hadművelet kezdeteként 2000 bombázó és 7000 tüzérségi löveg intézett támadást a német állások ellen. Az irdatlan bombazápor az 503. nehézpáncélos-osztály egyik 56 t-s Tigrisét egyszerűen feldobta a levegőbe! A fejjel lefelé földet ért harcjármű három életben maradt legénységét csak három óra múlva tudták kiszabadítani. A brit offenzíva azonban mégis megakadt, és ebben fontos szerepet játszott a már említett 503. nehézpáncélos-osztály, melynek katonái 30 Sherman-t lőttek ki.

A 101. SS-nehézpáncélos-osztály 131. toronyszámú közép-változatú Tiger Ausf. E harckocsija és Schwimmwagen-e

1944 augusztusára a normandiai német front az összeomlás szélére került, de a német alakulatok még mindig el tudtak érni átmeneti harcászati sikereket. Willi Fey SS-Unterscharführer, a 102. SS-nehézpáncélos-osztály katonája Tiger I-esével csapást mért egy brit páncélososzlopra, és az alakulat 15 Sherman-je közül 14-et kilőtt. Sőt, aznap utolsó két lövedékével egy újabb Sherman-t is megsemmisített, holott egy páncéltörő lövedék mozgásképtelenné tette az ő harckocsiját. Fey Tigrisét végül két másik Tigrisnek kellett visszavontatni a szerelőműhelybe.
Hiába értek el ilyen sikereket a német harckocsizók, a Szövetségesek Falaise-nál bekerítették csapataikat, és ekkor már csak a menekülés, a túlélés lett az elsődleges cél. A 102. SS-nehézpáncélos-osztály egyetlen Tigrisének sem sikerült elérnie a Szajnát, ez az alakulat az összes páncélosát elvesztette a normandiai harcok folyamán. Viszont a legénység állítása szerint hat hét alatt összesen 227 Szövetséges harckocsit semmisítettek meg.
A Tiger I gyártását 1944 augusztusában, 1350 jármű megépítése után befejezték. Az utolsó Pz.Kpfw. VI Ausf. E harckocsik az 507. nehézpáncélos-osztály és a Grossdeutschland hadosztályhoz kerültek. A veszteségek folyamatosan nőttek, ezért a típus 1944 végére már igen ritkán fordult elő. Az Ardennekben inditott támadásban összesen 23 Tiger I-es vett részt, a Frühlingserwachen hadműveletben pedig csak egyetlenegy (az is megsemmisült a támadás folyamán). 1945. április 1-jére már csak összesen 70 Tiger I és Tiger II maradt bevethető állapotban.

Frissen fehérre mázolt Tiger Ausf. E

1944 végétől már az új Panzer VIB Tiger II-esek kerültek előtérbe. Ez a típus nem igazán tekinthető a Tiger I egyenes ági leszármazottjának, inkább a Panther-hez mutat nagyobb hasonlóságot. De legalább a Szövetségesek szemében rettegést keltő Tiger nevet tovább vitte, amiről bővebbet valószínűleg az Ardennekben harcoló amerikai katonák tudnának mesélni...
A háború utolsó heteiben már az összes hadra fogható páncélost harcba állították, a kiképzőiskolák állományát is mozgósították. Így alakult meg az 500. kiképző nehézpáncélos-osztály is, melyet paderborn-i kiképzőiskola állományából szerveztek. Ez az alakulat 7 Tiger I-essel és 10 Tiger II-essel rendelkezett, de az elsöprő Szövetséges támadás felmorzsolta az egységet. A keletről támadó Vörös Hadsereget és a nyugaton harcoló angolszász erőket többé nem lehetett már feltartóztatni.
Valóban a Tiger I-es volt-e a II. világháború legjobb német harckocsija? Hogy a legnagyobb félelmet ez a típuscsalád keltette az ellenséges katonák soraiban, az nem kétséges, de harcászati szempontból már közel sem ennyire egyértelmű a helyzet. A Tiger rendkívül erős főfegyverzettel rendelkezett, majdnem minden Szövetséges páncélost ki tudott lőni bármilyen szögből lőtávolságon belül. Páncélzata is megfelelő védelmet nyújtott a háború korai szakaszában. Azonban hatalmas tömege, lomhasága, és leginkább megbízhatatlansága jelentősen rontotta a jármű harcértékét. Ráadásul a háború végső szakaszában már a Szövetségesek is rendelkeztek olyan fegyverzettel és páncélosokkal, amelyek túlszárnyalták a Tiger-t. A Panther - noha közepes harckocsi volt - jobb teljesítményt nyújtott, mint a nehézharckocsik, hosszú 75 mm-es főfegyverzete hasonló hatásfokkal működött, mint a Tiger 88-asa, döntött páncélzata pedig hatásosabb volt a doboz-szerű felépítménynél. Valamint lerobbanásra is kevésbé volt hajlamos, mint a Tiger.

A két 'csúcsragadozó': Pz.Kpfw. VI Tiger és Pz.Kpfw. V Panther

Azt viszont el kell mondani, hogy képzett legénység kezében - akik pontosan ismerték erősségeit és gyengéit - nem sok halálosabb fegyver volt a Tiger-nél. Lásd Michael Wittmann csapata, ahol nem csak maga a parancsnok, hanem a lövegkezelő, Balthasar Woll SS-Oberscharführer is a Lovagkereszt birtokosa volt, valamint a német haderő talán legjobb páncélos irányzója. Ő így emlékszik vissza a Tiger-rel szerzett első tapasztalataira még SS-Rottenführer korából:
"1942 őszén parancsot kaptam rá, hogy vonuljak át a StuG-gal Paderborn-ba, ahol kiképzést kapok az új 88 milliméteres ágyúval fel szerelt Tigris harckocsira. Gyakorlatilag egy, ez alkalomra felállított lövegtoronyban ültünk a mező közepén, különböző távolságra különböző célpontok voltak felállítva. A lövegkezelő-oktató mellettem helyezkedett el, Willie Schreff, ha jól emlékszem, ez volt a neve. Nos, a statikus StuG-ban annyi időm volt, hogy az szinte luxus, mivel a vezető végezte a célra fordulást. A célzókészülék messze a legjobb volt, amit valaha is a hadseregben láttam, így a célpont kilövése egyáltalán nem okozott problémát. Még mozgás közben sem... Miután befejeztem a kiképzést, Oroszországba küldtek. Az 1331 lajstromú Tigrist kaptuk, majd Michael Wittmannal együtt Kijevbe küldtek minket, az új dandárhoz. Sohasem fogom elfelejteni a Vörös Hadsereg elleni első bevetésünket: A Tigrisünk három ízben is lerobbant az úton, Michael igazán mérges volt. Emlékszem rá, rugdosta a felépítmény hátulján lévő szűrőket, átkokat szórt a páncélosra és a szerelőkre, hogy elszúrták a munkájukat, és új páncélost akart vételezni. Úgy volt, hogy új Tigrist kapunk, az S31-est, míg a mi gépünket megjavítják. Bemásztam a helyemre, és az első alkalommal, ahogy helyet foglaltam, rögtön kényelmes volt. Majd az egységünk többi tagja után eredtünk. Már október volt, de a harckocsiban ennek ellenére is meleg volt. Michael észrevett egy T-34-esekből álló oszlopot, körülbelül 3000 méterre. Gyorsan elfoglaltuk a helyeinket, és rádión jelentettük a pozíciónkat. Körülbelül 1500 méterről kilőttem 3 darab T-34-est, majd a lövegek félé fordítottuk a tornyot, amelyeket az oroszok sebtében csomagoltak ki. Jürgen Brand támogatásával két vagy három repesz-romboló lőszert lőttünk az ágyúk közé, és megsemmisítettük őket. Michael megállította a páncélost, mi ekkorra már kissé fáradtak voltunk. A lövegcső nagyon felforrósodott, és a harckocsiban is iszonyú hőség volt. Körülbelül 8 ellenséges páncélost lőttünk ki ebből a pozícióból, mielőtt újra mozgásba hoztuk a járművünket. Az oroszok nem voltak benne teljesen biztosak, hol is 1ehetünk, mert elég jó fedezéket találtunk, és oldalról ismét tűz alá vettük őket. Biztos sokkolta őket a támadás, mert a páncélosaik csak ott álltak, mint a célpontok az oktatáson, Paderbornban. Túl könnyű ez az egész - gondoltam. És akkor hatalmas csattanás történt, hangos "klang!", ahogy a páncélról lepattant egy ellenséges lövedék. Nem hatolt át, de eléggé lesokkolt bennünket. Emlékszem, Heinz Kling felpattant, és nógatni kezdte Michaelt, hogy változtassunk pozíciót. Az orosz lövedék kábé akkora bemélyedést ütött a homlokpáncélon, mint az öklöm. Mindannyian tudtuk, hogyha egy gyengébben védett harckocsiban ülnénk, már halottak lennénk."

Michael Wittmann és lövegkezelője: Balthasar Woll. Két kiváló katona egy harckocsiban

Otto Carius Oberleutnant szintén jó néhány forró helyzetet élt át Tiger-ével. Az 1944. július 22-i malinava-i csatára például így emlékszik:
"Megközelítettük a falut, hogy ellenőrizzünk egy megerősítetlen jelentést, amely ellenséges csapatmozgásokról számolt be. Felkúsztunk a dombra, Albert (Albert Kerscher) pedig kiszúrta őket, legkevesebb öt T-34-es volt ott és gyalogság nagy létszámban. Visszamentünk a Tigrisekhez és megtámadtuk a falut. Észrevettem, hogy két T-34 kiszúrta a harckocsimat, és felém forgatták a tornyaikat. Én is rájuk fordultam, de Albert gyorsabb volt és elkapta őket, a harckocsik felrobbantak. Bejutottam a faluba, és repesz-robbanó lőszerrel lőttem a teherautókat és a gyalogságot. Az oroszokat meglepte a támadás, ekkor már meghátráltak, megkezdték a visszavonulást. A helység sarkában találkoztunk velük, három T-34-es harckocsival. Albert a bal oldalamon haladt, és a hozzám legközelebbi páncélost kilőtte. A másik kettőt én lőttem ki, teljesen tehetetlennek tűntek, mert egyikük sem lépett fel támadóan velem szemben. Ekkor észrevettem egy páncélost, amit elsőre Királytigrisnek véltem, úgy hétszáz méterrel odébb. A rádiósom tudatta velem, hogy 50 kilométeres körzeten belül egyetlen Tigris II harckocsi sincs, így tüzet nyitottam. Kilőttük a harckocsit, később kiderült, hogy egy újonnan hadrendbe állított típus volt, amelyet JS-I néven azonosítottunk. Több puha járművet (nehézfegyverzettel nem rendelkező járművek, például teherautók) is kilőttünk, illetve számos páncélelhárító üteget is megsemmisítettünk, majd a falu mögött még további három T-34-est találtunk. A lövegtornyok már a detonációk irányába fordultak, már várták, hogy mikor bukkanunk elő a porfelhőből. Valószínűleg nem tudták, hogy ellenséges vagy saját jármű közeledik, mivel már áttörtük a vonalaikat. Még azelőtt kilőttük mind a hármat, hogy rájöttek volna, mekkora hibát követtek el. Mire megérkezett a gyalogságunk, már összesen 17 ellenséges harckocsit lőttünk ki, és Isten tudja, hány teherautót és ágyút. Felvettük a megfelelő pozíciót, hogy védeni tudjuk az állásainkat, míg a gyalogság kisöpörte a maradék ellenállást."

A sPz.Abt. 503 egyik Tigrise tüzelés után

A pemvlinka-i csata szintén Carius nagy sikerei közé tartozott:
"A századom már a pihenőt töltötte, a harckocsikat feltöltötték és ellenőrizték, mikor jelentést kaptunk róla, hogy egy ellenséges harckocsioszlop közeledik felénk: Gyorsan bemásztunk a Tigriseinkbe és feléjük indultunk. V alakban hajtottunk, egymástól 100 méter távolságra. Összesen 12 működőképes Tigris harckocsink volt, a maradék hármat magunk mögött hagytuk, álcázva, statikus védelmi pozícióban. A formáció felbomlott, és az út felé tartottunk. Volt egy felderítőnk, aki motorkerékpárral haladt előttünk és folyamatosan jelentette, amit látott. Körülbelül öt kilométert hagytunk magunk mögött, mikor a felderítőnk jelentette, hogy körülbelül húsz darab T-34 harckocsi és SU-122 rohamlöveg halad át a mezőn, óvatos tempóban. A célpontok felé vettük az irányt és bemértük a T-34 harckocsikat. Nagyon lassan haladtunk, úgy tűnt, hogy nincsen gyalogsági támogatásuk, így támadtunk. Három Tigrisünk egyből kilőtt három T-34 harckocsit. A többiek teljesen összezavarodtak, meglepetésként érte őket a rajtaütés. Valamennyien megálltak, ami számomra furcsának tűnt, és forgatták a tornyaikat, próbálva felkutatni a támadókat. Ismét tüzet parancsoltam, és utasítottam a csapatot, hogy változtassanak pozíciót, miután kilőtték a lőszereket. A felderítőnk jelentésében azt mondta, hogy két T-34 harckocsi és egy SU-122 már lángokban áll. Felbontottuk a formációt, és végrehajtottunk egy tökéletes bekerítő manővert, miközben folyamatosan tüzeltünk az oroszokra. A bajtársaim sikeresen bekerítették az ellenfelet, és több oldalról is lőtték a harckocsikat. 30 perccel később, miután az első lövés eldördült, már valamennyi ellenséges harckocsit megsemmisítettük. Az ütközet fontos próba volt, mivel gyalogsági támogatás nélkül kerültünk szembe az ellenféllel, így önállóan kellett szembenéznünk velük. Ezután tüzérségi támogatást kértünk, majd visszavonultunk, és védelmi gyűrűt alkottunk, míg meg nem érkezett a gyalogságunk."

Tiger Ausf. E egy légvédelmi féllánctalpas társaságában

Sokáig vitatéma volt a vezetésben a nehézpáncélosok alkalmazása. Guderian véleménye szerint a Tigriseket összpontosítva lehetett hatékonyan bevetni. Viszont a német nehézharckocsikat éppen a szovjet közepes- és nehézpáncélosok elleni harcra fejlesztették ki. Ha egy helyen koncentrálják őket, és a csata döntő szakaszában nem tudnak összecsapni velük, akkor hiábavalónak voltak a gyártásra fordított erőfeszítések. E nézeteltérések miatt a harci doktrína többször változott. Bár a Wittman- és Carius-féle ászok hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni a szabályokat, az eredményeiket figyelembe véve ezt általában elnézték nekik.
Egy veterán, sokat tapasztalt legénység által irányított Tiger-t égen s földön nem sok minden tudott megállítani (maximum égen, hiszen az angolszászok Typhoon és Tempest vadászbombázói igen nagy veszélyt jelentettek a német páncélosokra). Talán az üzemanyaghiány (illetve a számbeli hátrány) volt a legnagyobb ellensége a német nehézharckocsiknak, amely tétlenségre kárhoztatta őket.

A sPz.Abt. 501 egyik Tigrise a Loewe-hídon kel át

Panzerkampfwagen VI Tiger I Ausf. E (Sd.Kfz. 181)
Általános
Jármű típusa nehéz harckocsi (Panzerkampfwagen)
Gyártó cég(ek) Henschel, Wegmann
Hadrendbe állítás 1942
Kezelők száma 5 fő
Méretek
Harci tömeg 56,9 t
Teljes hossz 8450 mm
Törzshossz 6200 mm
Szélesség 3730 mm
Magasság 2860 mm
Hajtómű
Motor Maybach HL 230 típusú 12 hengeres benzinmotor
Teljesítmény 700 LE
Tüzelőanyag-tartály 534 l
Mozgékonyság
Max. sebesség országúton 38 km/h
Max. sebesség terepen 20 km/h
Hatótávolság országúton 100 km
Hatótávolság terepen 60 km
Kapaszkodóképesség 30 fok
Árokáthidaló képesség 2,29 m
Lépcsőmászó képesség 0,79 m
Gázló mélység 1,56 m
Minimum fordulósugár 7 m
Fegyverzet
Fő fegyverzet 88 mm-es KwK 36 típusú löveg
Csőhossz L/56
Kiegészítő fegyverzet 2 db 7,92 mm-es MG 34 típusú géppuska
(estleg az egyik a kupolára szerelve)
Lőszer javadalmazás (fő/kiegészítő) 92/3920-5700
Páncélzat
Páncéltest eleje, orr-rész (vastagság/dőlésszög) 100 mm/66 fok
Páncéltest eleje, a vezető előtti rész (vastagság/dőlésszög) 100 mm/80 fok
Páncéltest hátsó része (vastagság/dőlésszög) 82 mm/82 fok
Oldalak (vastagság/dőlésszög) 60-80 mm/90 fok
Torony eleje (vastagság/dőlésszög) 100 mm/82 fok
Torony oldala (vastagság/dőlésszög) 80 mm/90 fok
Torony hátsó része (vastagság/dőlésszög) 80 mm/90 fok
Torony teteje (vastagság/dőlésszög) 26mm/0-9 fok
Lövegpajzs (vastagság/dőlésszög) 110 mm/90 fok

Panzerkampfwagne VI Ausf. E Tiger I

Gyártott mennyiség 1938-ig 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 Összesen
Tiger I Ausf. E - - - - 78 649 623 - 1350
Tiger (P) - - - - 5 - - - 5

Albert Speer fegyverkezésügyi miniszter próbaútja a Tiger prototípusával

Típusváltozatok:

Források:

Galéria

by Morello


Kapcsolódó cikkek: -