A
Német tűzérség
|
Hagyományos
német fegyver
|
| Minden idők legnagyobb ágyúját - a Kövér vagy hosszú Bertát is a németek gyártották, a Krupp művek amely az acéljáról és az ágyúíról volt hires. Ágyú a Vergelstungwaffe-3 is, de róla nincs biztos adatunk. A második világháborús német ágyúk közül hármat emelhetünk ki. az |
|
M
43-as (vagy Pak 43, Panzerabwehrkanone 43) .
|
|
1918
M ; 1918/39 M ; 1918/40 M ; 10,5 cm-es tarack
|
|
sFH
15 cm-es tarack
|
|
M
43-as (vagy Pak 43, Panzerabwehrkanone 43)
|
|
|
Pak
43
|
Flak
41
|
 |
 |
|
Űrméret:
88 mm Űrmérethossz : L/71 Csőhossz : 6248 mm Tömeg
: 3630 kg
Lövedék-kezdősebesség : 1000 m/s Lőtávolság : 15.300 m |
|
| A német 8,8 cm-es páncéltöro ágyú legfejlettebb változata, az M 43-as (vagy Pak 43, Panzerabwehrkanone 43) a második világháború egyik legjobb páncéltörő ágyúja volt. A Krupp gyár fegyvercsaládjának ezen tagját 1943-tól gyártották, de több korábbi változata is volt. A legendás ágyúsorozat első képviselojét eredetileg légvédelmi ágyúnak tervezték. A többek között a Flak 41-essel (Flak = Flugabwehrkanone) jellemezheto széria erre a célra is kiválóan megfelelt, de amikor a sivatagi háborúban - kényszerből - a tankok ellen fordították, kiderült, hogy a páncélelhárításban is legalább annyira jó, mint a repülőgépek ellen. Szidi Rezegnél okozott különösen nagy pusztítást a rohamozó angol Crusaderekben. | |
| Ezután kimondottan páncéltörő változatok is készültek, melyeknek legjobbika az igen alacsony építésű, 360 fokban körbeforgatható Pak 43 volt. A korábbi modellek alkalmazását többször is a szükség határozta meg, légvédelemre és páncélelhárításra is használták őket. | |
| A modell közkelettű neve, amely az űrméretre utal 88 mm-es ágyú - kettős jelentéssel bír ugyanis a német ABC-ben a 8. betű a H - azaz a 88=HH, Heil Hitler. Maga a fegyver méltó is arra, hogy a neve HH-legyen. | |
|
1918
M ; 1918/39 M ; 1918/40 M ; 10,5 cm-es tarack
|
|
|
Űrméret:
104,9 mm Űrmérethossz: L/28
Csőhossz: 6248 mm Tömeg: 2040 kg Lövedék-kezdősebesség: 540 m/s Lőtávolság: 12.335 m |
 |
| A lövegcsalád tervezését a huszas évek végén kezdték el a Rheinmetall gyárban. Az 1918 M változat 1935-ben állt hadrendbe. Ez a könnyu tábori tarack volt az általánosan használt tarack a német hadseregben. Lovakkal és járművel is vontatható volt, a gumírozott kerekekkel ellátott fegyver. Késobb több átalakítást is végeztek rajta. Az 1918/39 M változatot csőszájfékkel szerelték fel, és a lövegtalp is más volt. Szintúgy az 1918/40 M modellnél. Ez erősebb csőszájféket is kapott, valamint megerősítették a kerekek rugózását. Ez a változat 1943 tavaszán állt hadrendbe. | |
|
sFH
15 cm-es tarack
|
|
 |
Űrméret:
149,1 mm
Űrmérethossz: L/29,5 Csőhossz: 4398 mm Tömeg: 5512 kg Lövedék-kezdősebesség: 520 m/s Lőtávolság: 13.300 m |
| A huszas évek közepén elkezdett fejlesztési munkák eredményeként 1930-ra készült el ez a tábori tarack. Rendszeresítésére 1933-tól került sor. A második világháború során igen elterjedt fegyvernek számított, mind a Wehrmacht, mind a Waffen-SS használta. (A Waffen-SS kezdetben nem kapott ugyan olyan fegyvereket mint a Wehrmacht) Előnyére szolgált, hogy többféle loszer kilövésére is alkalmas volt. Viszonylag nagy súlya miatt nehéz terepen és hegyvidéken csak korlátozottan volt alkalmazható. A negyvenes évek elején korszerusítették. Az immár csőszájfékkel ellátott sFH 18/40 (vagy 1942 M) típus lőtávolsága elérte a 15.100 métert. | |
Rohamlövegek
A Sturmgeschütz-ök vagy rohamlövegek fejlesztése 1935-ben indult, hogy egy olyan fegyvert hozzanak létre, mely alkalmas a villámháborús hadviselés során a gyalogság támogatására. Szemben a lassabban mozgó, szállítóegységet igénylő tábori tüzérséggel, mely támadás kezdetekor, illetve védekezésben beásva kapott szerepet, a rohamlövegek feladata a gyors előrenyomulás segítése volt, de beváltak páncélosok ellen is. Mind a Stug III mind a Stug IV alapja a megfelelő Pz III, Pz IV alváz volt.
|
Stug
III rohamlöveg
|
|||
|
hosszúság:
5,41 m
szélesség: 2,92 m magasság: 1,95 m súly: 21,3 t legénység: 4 fő fegyverzet: 1 db 75 mm-es StuK 37 L/24-es löveg motor: Maybach HL 120 TRM 12 hengeres; 300 LE sebesség: 45 km/h (úton) hatótávolság: 161 km páncélzat: 8-50 mm |
 |
||
| A prototípus elkészítésekor a Panzer III-as alvázára annak 50 mm-es lövege helyett egy 75 mm-es ágyút szereltek. Hogy a súlyt csökkenthessék, leszerelték a forgatható lövegtornyot. Ennek hátrányán túl azzal is számolni kellett, hogy a pontos célzáshoz meg kellett állni. Azaz tudott menet közben is lőnni, de távoli cél leküzdéséhez, pontos célzáshoz le kellett állnia. Gyorsabban, könnyebben lehetett gyártani, és sokkal olcsóbb volt, mint a tank. A StuG III nemcsak emiatt készült jóval nagyobb számban, mint a harckocsik: kitűnően bevált, sőt, később páncéltörő fegyverként (Jagdpanzer) is bizonyított. Legénysége nem harckocsizónak, hanem tüzérnek vallotta magát, a StuG-ok harcmodora is más volt, mint a tankoké. Először a franciaországi hadszíntéren jelentek meg, később a Balkánon és az orosz fronton is bevetették őket, Észak Afrikában is harcoltak. A veszteségek miatt 1941-ben géppuskát is kellett rájuk szerelni (E változat), majd hosszabb ágyúval (75 mm-es StuK 40 L/43 az F, L/48-as a G változattól) fegyverezték fel a típust. Ez már félelmetes páncéltörő is volt. 1943-tól az elavult Panzer III-asok gyártása leállt, az alvázakra már csak StuG III-asokat építettek. A módosítások nyomán egyre jobb fegyvernek bizonyult az ellenséges tankokkal szemben is. | |||
|
|||
|
|||
|
Stug
IV rohamlöveg
|
|||
| hosszúság:
6,70 m szélesség: 2,95 m magasság: 2,2 m súly: 23 t legénység: 4 fő fegyverzet: 1 db 75 mm-es StuK 40 L/48-as löveg motor: Maybach HL 120 TRM 12 hengeres; 300 LE sebesség: 38 km/h (úton) hatótávolság: 210-131 km páncélzat: 11-80 mm |
 |
||
|
Az 1943-as évet követően a németek minden fronton elvesztették a katonai
kezdeményezés lehetőségét, és védekező harcokra kényszerültek. Ezekben
is kulcsszerepet kaptak a rohamlövegek, amelyeket immár páncélvadászként
és "harckocsi-pótlóként" alkalmaztak. A rohamlövegek gyártása
sokkal egyszerűbb és olcsóbb volt a toronnyal ellátott harckocsiknál
ezért sok esetben a páncélos alakulatok harckocsi veszteségeit is
rohamlövegekkel pótolták. A növekvő veszteségek pótlására a rohamlövegek
gyártását nagymértékben kellett növelni. 1943-ban a szövetséges légierők (USAAF, RAF) intenzív légi hadjáratot indítottak a német ipar szétzúzásának érdekében. A szövetségesek elsődleges célpontjai között szerepeltek a német hadiüzemek, így a StuG III-ast is gyártó Alkett és MIAG cégek üzemei is. A termelés csökkenése és a növekvő igények miatt a Heereswaffenamt hozzákezdett egy alternatív megoldás kereséséhez. A feladat megoldására a Krupp Művek vállalkozott. Elképzelésük nagyon is egyszerű volt: a nagy mennyiségben rendelkezésre álló Pz.kpfw. IV-es harckocsi alvázak és a StuG III-as felépítményének és lövegének felhasználásával hozzanak létre egy új rohamlöveg típust. Így született meg a Sturmgeschütz IV-es (StuG IV), amely az Sd.Kfz. 167-es típus-sorszámot kapta. A StuG IV sok tulajdonságában felülmúlta elődjét, hiszen a nagyobb teherbírású alvázra építették rá a StuG III-as viszonylag könnyű felépítményét, ami nagymértékben növelte a jármű mozgékonyságát és hatótávolságát. Mindkét rohamlöveg típust párhuzamosan gyártották a német üzemek egészen a háború végéig. 1943 decembere és 1945 márciusa között összesen 1139 StuG IV-es rohamlöveg készült a Krupp Művek Ruhr-vidéki üzemeiben. |
|||
|
|||
|
|||
Páncélvadászok
|
Panzerjäger
I
|
|
| Mivel Pz.Kpfw. I-es harckocsit egyébként is csak ideiglenes megoldásnak szánta a német hadvezetés és a lengyelországi hadjárat során is gyengén szerepelt ezért megkezdték fokozatos kivonását a hadrendből. | |
 |
Az így felszabaduló nagyszámú harckocsi alvázat pazarlás lett volna kiselejtezni, tehát megpróbáltak alternatív felhasználási módokat keresni a jármű számára. A jármű alvázán szinte nem változtattak, egyszerűen a csak a torony helyére egy 47 mm-es PaK 36(t) löveget építettek.Mivel Csehország megszállásakor (1939.) nagy mennyiségben zsákmányoltak 47 mm-es A-5 P.U.V. vz.36 páncéltörő lövegekből (ezt PaK 36(t) néven rendszeresítették), az új jármű fegyverzetéül ezt a típust használták fel.Néhány példányt a csehszlovák lövegek "elfogyását" követően 37 mm-es PaK 35/36-os löveggel szereltek fel. |
| Cseh hadiipar nagyon erős volt, de a hadsereg morállja nulla, a Románok saját fegyverrel nem igen rendelkeztek, de sokfelé vásároltak, de a hadseregük szintén nem a bátorságáról volt híres. A Jugoszláv hadsereg volt az egyedüli, amelynek harci szelleme ellen nehezen harcolhattunk volna.. | |
|
Panzerjäger
Ferdinand/Elefant
|
|
| Az 1941-ben meghirdetett a pályázatra, amely egy nehéz harckocsi kifejlesztését tűzte ki célul, két igen neves cég nyújtotta be terveit: a Henschel és a Porsche. Mindkettőjüktől meg is rendeltek egy-egy VK4501 jelű prototípust, a részletes tesztek elvégzéséhez. Habár a próbákon mindkét típus jól szerepelt, a megrendelést mégis a Henschel kapta. A porsche cég is megbízást kapott 90 tugris elkészítésére, ha nem sikerülne a Henschel tesztjei, de azok sikeresek voltak így a feleslegesen legyártott alvázak felhasználására páncélvadászok épültek belőlük. A Tervezőről (Ferdinand Porsche) a Ferdinánd nevet kapták, de rájuk ragadt az elefánt név, amire bőven rászolgáltak. | |
 |
Az így megmaradt 90 Porsche alvázból a berlini Alkett gyár nehéz páncélvadászt
alakított ki. A VK4501(P)-nek, vagyis a Porsche Tigris prototípusának
meghajtó rendszere egyedülálló, ugyanis léghűtésű motorja nem közvetlenül
a lánctalpakat hajtotta meg, hanem egy generátort. A generátor látta
el elektromos árammal azt a két egymástól független villanymotort,
amelyek a láncokat meghajtották. Ez olyan képességeket adott volna a járműnek, mind egy holdjárónak van.Az Alkett gyár szakemberi a költséges léghűtésű motort cserélték le Maybach HL 230-asra, amely a széria Tigrisek erőforrása volt. . |
| Az elektromos meghajtást azonban meghagyták, mivel ennek cseréje túl bonyolult és költséges lett volna. Az alvázra teljesen új, erős páncélzatú felépítményt építettek, melynek homlokfalát 200 mm-es, oldalfalát pedig 80 mm-es páncéllemezekből alakították ki. Ez az erős páncélzat 1943-ban, sőt még 1944-ben is áttörhetetlennek bizonyult. A Porsche "vadász-Tigris" fő fegyverzetét egy 88 mm-es PaK 43/2 alkotta, amelyet a beépítésének módjából adódóan csak egy szűk tartományban lehetett mozgatni. | |
| Az
1943 közepén elkészült 90 páncélvadászt a gyárból egyenesen a keleti
frontra küldték, hogy részt vehessen a világtörténelem legnagyobb
páncélos ütközetében, a kurszki csatában. Itt két önálló nehézpáncéltörő
osztályba osztva kerültek bevetésre. Már rögtön a csata elején megmutatkoztak hiányosságaik. Az egyik legnagyobb problémát az önvédelmi fegyverzet (értsd géppuska) hiánya okozta, aminek következtében mintegy 20 Ferdinand veszett oda a szovjetek kis hatótávolságú páncélelhárító fegyverei által. A megmaradtakat később kijavították és Itáliába vezényelték át, ahol a Góth vonal védelmében fogytak el, de csak a háború végére. A típús nem volt túl sikeres, Porsche szenzációs újítása ellenére, de még ma sem épült tudomásom szerint olyan tank amely ezt a meghajtást átvette volna, egyedül a holdjárók és marsjárók vezérlésében került alkalmazásra ez a fajta meghajtás... |
|
|
Marder
I
|
|
| A franciaországi hadjárat során (1940) a németek nagy mennyiséget zsákmányoltak francia és angol harcjárművekből és egyéb hadfelszerelésből. A zsákmányolt járművek közül a francia Blinde 37L (Lorraine) jelzésű vontatót tartották a németek a legértékesebbnek -nem alaptalanul- és ezért Lorraine Schlepper(f) néven rendszerbe is állították. A zsákmányolt járművek jelentős részét a németek átalakították páncélvadásszá. Az átalakításokban jelentős szerepet kapott egy bizonyos Alfred Becker százados, aki civilben mérnökként tevékenykedett. A felső vezetés felfigyelt rá és áthelyezte a berlini Alkett vállalathoz rendelkezési állományba. . | |
 |
A Heereswaffenamt 1942. május 25-én adott megrendelést Becker csapatának, hogy a Lorraine Schlepper(f) alvázak felhasználásával hozzon létre önjáró páncéltörő- illetve tüzérségi lövegeket. Az átalakítás részeként a Lorraine Schlepper(f) eredeti küzdőterét egy magasabb kialakítású, 9-12 mm-es lemezekből kialakított felépítményre cserélték. Fő fegyverzetként a legújabb fejlesztésű, 75 mm-es PaK 40/1-es löveget használták fel. A löveget jobbra is, balra is 32 foknyira lehetett kitéríteni. A Baukommando összesen 170 járművet alakított át 1942 júliusában és augusztusában. |
| Az új jármű a 7.5 cm PaK 40/1 (L/46) auf Geschützwagen Lorraine Schlepper(f) hivatalos jelzés mellett a Marder I elnevezést kapta. | |
| A Werhmacht mintegy 600 darab Hotchkiss könnyű harckocsit is zsákmányolt az 1940-es hadjárat során. A németek -szokásukhoz híven- ezeket sem hagyták veszendőbe menni: egy részüket hadrendbe állították, egy másik részét átalakították egyéb célra. Az átalakítások részeként - a Becker-Baukommando közreműködésével - 24 darab Hotchkiss H-39 harckocsit szereltek fel a német 75 mm-es PaK 40/1-es löveggel. Az új jármű szintén a Marder I elnevezést kapta, míg a hivatalos jelzése a következő volt: 7,5 cm PaK 40(Sf) auf 39H(f). A jármű 4 fős személyzetét 10 és 34 milliméteres páncélzat védte. . | |
| A
Marder I-esek nagy része Franciaországban maradt a német megszálló
erők részeként, de néhány közülük részt vett az olaszországi és a
szovjetunióbeli harcokban is. 1943-ban a Marder I páncélvadászok jelentős
részét a 200. Sturmgeschütz Abteilung kötelékébe utalták, amelynek
parancsnokává őrnagyi rendfokozattal Alfred Beckert nevezték ki. A Marder I-esek a normandiai harcokban játszottak jelentős szerepet. Olyan hatékonynak bizonyultak, hogy a Szövetségesek azt hitték, hogy egy 88 mm-es önjáró löveggel állnak szemben. Beckert 1944. július 2-án Lovagkereszttel tüntették ki, elismerve alakulata Caen védelmekor nyújtott teljesítményét. A Marder I-esek végigharcolták a háborút és egy 1945 áprilisi összeírás szerint még mindig 6 példány állt a Wehrmacht szolgálatában... |
|
|
Marder
II
|
|
| Amikor a Harmadik Birodalom háborúra kényszerült a Szovjetunió ellen, olyan harckocsi típusokkal került szembe, amelyek ellen egyszerűen nem volt hatásos "ellenszer" a Wehrmacht fegyvertárában. Sztálin olyan fegyverkezésbe kezdet oroszország kizsigerelésével amely egész Európa lerohanását célozta. A Pz III, Pz IV német harckocsik még 100 méteres távolságból sem voltak képesek áttörni a T-34-esek és a KV-1-esek páncélzatát. Az akkortájt rendszerben álló, legnagyobb átütő erejű páncéltörőlöveg, az 50 milliméteres PaK 38-as is csak 300-500 méter közötti távolságból volt képes megsemmisíteni a modern szovjet páncélosokat. A Heereswaffenamt (a hadsereg fegyverügyi hivatala) kétségbeesetten keresete a megoldást a szovjet páncélos fölény ellensúlyozására. Ennek az eredményeként született meg a PaK 40 típusú páncéltörőlöveg és az azt hordozó Marder ("nyest") típuscsalád. A Marder típuscsalád első generációját (Marder I), a második generációs Marder II-es követte... | |
 |
A Marder II-esek első szériájának létrehozásakor Pz.Kpfw. II Ausf.
D és Ausf. E valamint Flammpanzer II-es harckocsikat építettek át.
A járművet egy 75 milliméteres páncéltörő löveggel kívánták felfegyverezni.Az új PaK 40-es löveg fejlesztése és gyártása lassan haladt, ezért számára más nagy erejű fegyverzet után kellett nézni. Az 1941 folyamán a Wehrmacht egységei nagy mennyiségű 76,2 milliméteres L/51 csőhosszúságú F-22 Model 1936 típusú tábori löveget zsákmányoltak a Vörös Hadsereg visszavonuló és katlanba zárt alakulataitól. |
| Mivel akkortájt ez volt az egyetlen fegyver, amely képes volt áttörni a szovjet harckocsik páncélzatát viszonylag biztonságos távolságból, ezért a németek PaK 36(r) néven rendszerbe is állították volt "gazdáikkal" szemben. A lövegek csöveit azonban újra kellet huzagolni, hogy azokból a német gyártású 75 milliméteres páncéltörő gránátokat is ki lehessen lőni.. | |
| A szovjet löveg és Pz.Kpfw. II Ausf. D és Ausf. E alvázak "összeházasításából" született meg a Marder II-es páncélvadászok első szériája, amelyet hivatalosan 7.62 cm PaK36(r) auf Fahrgestell PzKpfw II Ausf D1 und D2 (Sf) elnevezést és az Sd.Kfz. 132-es típussorszámot kapta. . | |
| Az
első Marder II-esek nagyon hatékonynak bizonyultak, ezért döntés született
a termelés fokozásáról. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a Pz.Kpfw.
II Ausf. D és Ausf. E alvázakból és a zsákmányolt szovjet lövegekből
is végesek a készletek ezért a német mérnökök hozzákezdtek egy új
Marder II-es konstrukció kidolgozásához. Ehhez a típushoz a frontról
kivont Pz.Kpfw. II Ausf. A, Ausf. B és Ausf. C típusokat használtak
fel. 1942 elején a PaK 40-es löveg sorozatgyártása is kezdett felfutni,
így az új Marder II-eseket már ezzel szerelték fel. A páncélvadász
a löveg köré új felépítményt is kapott, amelyet 10 és 30 milliméteres
döntött páncéllemezekből alakítottak ki. Az új Marder II-es a 7,5
cm PaK 40/2 auf Fahrgestell PzKpfw II (Sf) hivatalos jelzést és az
Sd.Kfz. 131 típussorszámot kapta. . A Marder II-eseket a páncélgránátos-, a páncélos- és gyaloghadosztályok páncélvadász zászlóaljaihoz (Panzerjäger Abteilung) osztották be. Az 1943-ban érvényben lévő hadrend szerint egy páncélvadász zászlóaljnak - legalábbis elméletileg - 51 Marder II-essel (Sd.Kfz. 131/132) kellet rendelkeznie. Az új páncélvadászokból elsőként a III. Birodalom akkorra már elit alakulatoknak számítói, a Waffen-SS "LSSAH", "Das Reich", "Totenkopf" és "Wiking" nevű hadosztályai kapták meg, akik sikerrel is alkalmazták fogyatékosságai - magas felépítménye, gyenge páncélvédelme ellenére... |
|
|
Marder
III
|
|
| A Marder III-nál is a zsákmányolt szovjet lövegeket később pedig a PAK 40-est alkalmazták. A szovjet löveg egy T-34/76-os páncélzatát 1500-2000 méteres távolságból, míg egy KV-1-es (41-es modell) páncélzatát 500-1000 méterről volt képes áttörni. A löveg irányzási korlátja jobbra is, balra is 21 fok volt. A gyártás során már elavultnak számító Pz.Kpfw. 38(t) Ausf. G és Ausf. H harckocsi alvázakat használtak fel, melyekre 50 és 16 milliméteres páncéllemezekből hegesztettek doboz-szerű felépítményt. A szovjet eredetű löveget a torony helyére építették és 11 milliméteres páncéllemezből készült, oldalfallal is rendelkező lövegpajzsot erősítettek rá. A cseh eredetű harckocsi alvázakban meghagyták a beépített MG-37(t) típusú géppuskát, hogy ezzel biztosítsák a jármű élőerő elleni védelmét. .. | |
 |
A jármű a Panzerjäger 38(t) für 7.62 cm PaK36(r) hivatalos jelölés és Sd.Kfz. 139 jelzés mellett a Marder III elnevezést kapta. A működtetéséhez 4 fős személyzetre volt szükség. 1942 áprilisa és novembere között 344 készült a BMM üzemeiben 177 db Pz.Kpfw. 38(t) Ausf. G és 167 db Ausf. H alváz felhasználásával Nagyon hasznos fegyvernek bizonyult, ezért gyártását a zsákmányolt szovjet lövegek fogytával sem kívánták felfüggeszteni. A PaK 36(r)-t a 75 milliméteres, német gyártású PaK 40/3-asra cserélték. .. |
| A Marder III-asokat a páncélgránátos-, a páncélos- és gyaloghadosztályok páncélvadász osztályaihoz (Panzerjäger Abteilung) osztották be. A szovjet löveggel felszerelt páncélvadászok (Sd.Kfz. 139) nagy részét a keleti frontra vezényelték, de 66 példányt Líbiába küldtek a D.A.K. veszteségeinek pótlására. Az Afrikába küldött Marder III-asok (Sd.Kfz. 139) a Panzerjäger Abteilung 33 és a Panzerjäger Abteilung 39 kötelékében harcoltak (az előbbi a 15. páncéloshadosztály kötelékébe tartozott). A szovjet fegyverzetű Marder III-asok (Sd.Kfz. 139) olyan hatékonynak bizonyultak a brit Matilda II nehéz harckocsikkal szemben, hogy az angolok meg voltak győződve arról, hogy egy önjáró 88 mm-es löveggel van dolguk.. | |
|
Az első Marder III Ausf H páncélvadászok 1942 végén kerültek a Heer,
Waffen-SS (pl.: Leibstandarte Adolf Hitler, Oroszország 1942) valamint
a Luftwaffe (pl.:Herman Göring hadosztály, Tunézia és Olaszország,
1943) páncélvadász osztályaihoz (Panzerjäger Abteilung). 1944 áprilisában
18 darab Marder III Ausf H-t exportáltak a szövetséges Szlovákia számára. 1943 májusban kerültek a csapatokhoz az első Marder III Ausf M páncélvadászok. A legnagyobb példányszámban épült Marder III Ausf M szinte valamennyi fronton megfordult.. |
|
| A
Marder III-as sikeres típus volt, noha csak "ideiglenes megoldásnak"
szánták a sokkal hatékonyabb Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosok
megjelenéséig. A típus sikerét mutatja, hogy a Marder III-as háborút
túlélt példányait (1945. február 1-én még mindig 350 működőképes Marder
III páncélvadász állt szolgálatban a Wehrmacht különböző egységeinél)
ST-II (Stihac Tanku II) néven a Csehszlovák Hadsereg egészen az ötvenes
évekig rendszerben tartotta.. Ami a Mardereket történetében a legérdekesebb, hogy a szűkség szülte mérnöki lelemény hozta őket létre, egy olyan ország hadseregében, amelynek esze ágában sem volt tulfegyverkezni, éppen ellenkezőleg egy olyan állammal került szembe - Oroszországgal, mely egész Európát meg akarta hódítani. Németek képesek lettek volna - hősiességük, harci moráljuk és leleményük révén a számbeli fölényben és anyagi technikai előnyben lévő oroszok legyőzésére, ha az oroszok nem kapnak folyamatos utánpótlást az USA-tól-. |
|
|
Nashorn
(orszarvú)
|
|
| A Blitzkrieg során a németek olyan nehéz harckocsikkal kerültek szembe, amelyek ellen a német páncélelhárító fegyverek mit sem értek. A Rommel vezette 7. páncéloshadosztály tüzérei rájöttek (Arresnél), hogy a brit Matilda nehéz harckocsikkal szemben a legjobb megoldást a 88 mm-es légvédelmi lövegek (a híres "88-as"-ok) jelentik. Kézenfekvő megoldásnak tűnt hát, hogy létrehozzák a 88 mm-es löveg módosított, páncélelhárító változatát, különösen miután a keleti fronton egyre nyilvánvalóbbá vált a szovjet harckocsik fölénye. Erre készült el a PAK 43-as ágyú, amely azonban nehezen mozgott az orosz terepen. Ezért el kellett készíteni az önjáró változatát. A Nashorn páncélozott önjáró Pak 43-as. (Tűzereje mint a tigrisé) | |
 |
Az önjáró löveg alapjául/alvázául még az 1941-ben az Alkett cég által tervezett Geschützwagen III/IV szolgált. A Geschützwagen III/IV ("Löveg-hordozó jármű III/IV") nem volt más, mint a Pz.Kpfw. III-as és a Pz.Kpfw. IV-es harckocsik alvázának kombinációja. A jármű a Hornisse, azaz a "Lódarázs" nevet kapta. Az első 20 példány legyártását követően azonban végrehajtottak némi módosítást a járművön. A löveget a modernebb PaK 43/1-asra cserélték és a sofőr előtti páncélzatot is megerősítették; a különbség szinte észre sem vehető. 1944. február 24-i rendeletében az új jármű nevét Hitler Nashornra, vagyis orrszarvúra változtatta... |
| A Nashorn személyzete 5 főből állt: egy vezetőből, 3 lövegkezelőből és a parancsnokból. A vezető kivételével a teljes személyzet a nyitott tetejű felépítményben foglalt helyet, kitéve az időjárás viszontagságainak. A jármű páncélzata nagyon gyengének bizonyult, de ezt azonban ellensúlyozta az erős fegyverzete. A Nashorn nem rendelkezett beépített önvédelmi fegyverzettel (értsd: géppuska), de a személyzet tagjai egyéb gyalogsági fegyverek mellett egy géppuskával is fel voltak szerelve.. | |
|
A
Nashorn kivállósága
|
|
|
A páncélvadász - sok más német típushoz hasonlóan - 1943 júliusában
debütált Kurszknál a 655. és az 560. sPz.Jagd.Abt. kötelékében. A
kurszki csatában a Hornisse/Nashorn sikeresnek bizonyult és számos
szovjet páncélost semmisített meg. Összesen 6, egyenként 30 Nashornnal felszerelt nehéz páncélvadász zászlóaljat (sPz.Jagd.Abt.) hoztak létre, melyek mindegyik fronton megfordultak (az 552. például 1944-ben Olaszországban harcolt). Ez 180 egység, ami legalább 1800 ellenséges tankot lőtt ki - ha nem többet! |
|
| A legismertebb Nashorn-ász Albert Ernst alhadnagy volt, aki az 519. sPz.Jagd.Abt. első századában volt szakasz-parancsnok. 1943. december 23.-án, Vityebszk közelében egyetlen nap alatt 14 szovjet harckocsit semmisített meg, mindössze 21 lőszer felhasználásával. (három lövés közül kettő talált - mozgó célpontra nagy távolságból!) Ettől kezdve Ernstet csak egyszerűen "Vityebszk Tigrise" néven emlegették. Ernst december végéig még további 19 ellenséges páncélost pusztított el és ezért Lovagkereszttel tüntették ki. Egy jelentés szerint 1945 márciusában Beckmann hadnagy (88. sPz.Jagd.Abt.) páncélvadászával 4600 méteres (!!!) távolságból semmisített meg egy szovjet IS-2 nehéz harckocsit Marzdorf közelében. Számos jelentés érkezett T-34-esek kilövéséről is 4000 méternél nagyobb távolságából. Szintén a Nashorn (93. sPz.Jagd.Abt.) volt felelős az egyetlen Európában megsemmisült M26 Pershing típusú amerikai nehéz harckocsi kilövéséért. A 3. páncélos hadosztály Pershingjét 250 méteres távolságból lőtték ki egyetlen lövéssel Niehl városka közelében, 1945. március 6-án. Pech, de kutya legyek, ha sajnálom az amcsikat... :)). | |
| Nem, ugyanis a túlerejük nem volt elég a győzelemhez a tengelyhatalmakkal szemben, mert azok mérnöki leleményét és hősiességét csak emberiség elleni bűnnel, terrorbombázással és atomtámadással tudták legyőzni.. | |
Önjáró
ágyúk
|
Wespe
|
|
| 105 mm-es tábori tarack (leFH18) a Pz.Kpfw. II-es alvázra szerelve. . | |
 |
A növekedő igények kielégítésére a berlini Alkett cég hozzákezdett egy könnyű önjáró löveg kifejlesztéséhez. A jármű alapjául a harckocsiként már elavultnak számító Pz.Kpfw. II-ek alváza szolgált. A későbbi változatoknál az alvázat 220 mm-rel megnövelték és a futógörgők felfüggesztését tovább erősítették, az így létrehozott alváz a Geschützwagen II-es elnevezést kapta. A jármű főfegyverzete a szabványos német 105 mm-es könnyű tarack, a Leichte Feldhaubitze 18/2 volt.A Wespe fegyverzetét adó változatot, a LeFH 18-ast 1935-ben fejlesztette ki a Rheinmetall-Borsig. . |
| A
Wespe fő feladata a páncélos hadosztályok közvetett tűztámogatása
volt. Az 1943-as rendszer szerint minden páncélos hadosztálynak rendelkeznie
kellett egy önjáró tüzér ezreddel. A Wespe sok más német harcjárműhöz hasonlóan (pl: Panther, Ferdinand, stb.) az 1943-as kurszki offenzíva során került először bevetésre. A harcokban nagyon hatékonynak és sikeresnek bizonyult. A Wespe 1943-tól egészen a háború végéig rendszerben maradt és szinte mindegyik fronton harcolt. Egy 1945. márciusában íródott leltár szerint 307 példány állt még szolgálatban a Wehrmacht különböző egységeinél.. |
|
|
Hummel
|
|
| A Hummel 150 mm-es önjáró, páncélozott tábori tarack, alapjául/alvázául még az 1941-ben az Alkett cég által tervezett Geschützwagen III/IV szolgált. A Geschützwagen III/IV ("Löveg-hordozó jármű III/IV") nem volt más, mint a Pz.Kpfw. III-as és a Pz.Kpfw. IV-es harckocsik alvázának kombinációja. . . | |
 |
A motor a meghajtó és a kormányrendszer a Pz.III-ból, a felfüggesztés a PzKpfw. IV-esből származott. A motort előbbre helyezték, és a páncéltestet meghosszabbították, hogy elegendő helyet nyerjenek a hatalmas 150 mm-es löveg számára. Ezt az alvázat használták fel a Nashorn páncélvadászok hordozó járműveként.A jármű főfegyverzete a 150 mm-es sFH 18-as nehéz tábori tarack módosított változata volt. Az önjáró löveg lőszer-javadalmazása mindössze 18 darab 150 mm-es gránátból állt. . |
| A Hummel ütegeket a páncéloshadosztályok tüzér zászlóaljaihoz (Panzerartillerie Abteilung) osztották be. Egy üteghez rendszerint 6 önjáró löveg és egy lőszerszállító jármű tartozott. | |
| Az első Hummelek 1943 márciusában álltak szolgálatba. Az első jelentős harci bevetésükre a Citadella-hadművelet során került sor 1943 nyarán. Az ütközetben mintegy 100 Hummel vett részt. Nélkülük nem győztek volna a németek a Kurszki ütközetben. Összességében elmondható, hogy a Hummel nagyon is sikeres típusnak bizonyult és egészen a háború végéig szolgálatban maradt a Wehrmacht és a Waffen-SS páncéloshadosztályainál. Mind a Wespe, mind a Hummel, mind a Nashorn kiválló fegyverek voltak, de sajnos kevés volt belőlük a győzelemhez, és a túlerővel szemben végül alul maradt a műszaki lelemény.. | |
|
Sturmpanzer
IV Brummbär
|
|
| A háború során, egyre nagyobb szükség mutatkozott a gyalogság tűzerejének növelésére. A 75 mm-es lövegekkel felszerelt StuG III, StuG IV kevésé feleltek meg ennek, noha erre a célra tervezték őket. Tűzerejük kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megfelelő (közvetlen) tűztámogatást nyújtsanak a gyalogság részére. | |
 |
1942 elején felkérték a berlini Alkett céget egy új Sturmpanzer ("roham-páncélos") terveinek kidolgozására.Az új jármű főfegyverzetéül a 150 mm-es StuH 43-as (L/12) tarackot, míg hordozójául a jól bevált Pz.Kpfw. IV-es alvázat választották. A StuH 43-as egyébként nem volt más, mint a szabvány sIG 33-as nehéz gyalogsági tarack átalakított változata. 1943 végére az első Sturmpanzer IV-esek nagy része odaveszett, ezért 1943 októberében a járművet némiképp áttervezték. A legfőbb módosítást a löveg cseréje jelentette: a járművet az addig alkalmazott 150 mm-es tarack könnyebb változatával, a StuH 43/1-essel fegyverezték fel. A jármű új hivatalos elnevezést kapott: Sturmpanzer IV Brummbär. |
| A jármű csupán 38 darab 150 mm-es gránátot tudott befogadni. A lövedék tömege típusától függően változott: 25 kg volt páncéltörő gránát, és 38 kg volt repesz-romboló gránát esetében. A 150 mm-es tarackot - a géppuskához hasonlóan - egy gömbcsuklós szerkezettel rögzítették a középvonaltól valamelyest jobbra a 100 milliméteres homlokpáncélzatba. A jármű páncélzata az 1945-ös színvonalhoz képest is elég erősnek volt mondható. A késői modellek személyzete öt főből állt: egy parancsnokból, egy irányzóból (tüzér), egy vezetőből és két töltőből, akik közül az egyik a FuG 2-es és a FuG 5-ös rádiókat is kezelte. | |
| A
Sturmpanzer IV Brummbär alapvetően egy közvetlen tűztámogató jármű
volt. Eredményesen lehetett használni utcai harcokban, erődítések
és védelmi vonalak ellen. A gyalogság körében nagy népszerűségnek
örvendett, ahol egyszerűen csak "Stupa"-nak nevezték. Az első Sturmpanzer IV-esekből 1943 áprilisában szervezték meg az első önálló zászlóaljat, a 216. Sturmpanzerabteilungot. Az egységet 1943. június 10-én a keleti frontra irányították, ahol is a Középső Hadseregcsoport részeként részt vett a kurszki csatában. A 216. Stu.Pz.Abt. magas veszteségei ellenére kiváló teljesítményt nyújtott, ezért a 656. s.Panzerjäger Regiment (ahová az egységet beosztották) parancsnokát Jungenfeld ezredest Lovagkereszttel tüntették ki. Az egységet 1944 februárjában az itáliai Anzio térségébe irányították, ott sikeresen harcolt a Szövetségesek ellen. A 216. Stu.Pz.Abt. 1945. áprilisáig Olaszországban harcolt. Április végén a Garda-tó térségében az egység katonái megsemmisítették utolsó harcképtelenné vált járműveiket is és május 2-án a többi itáliai német erőhöz hasonlóan letették a fegyvert. |
|
|
Sturmpanzer
VI, Sturmtiger "rohamtigris"
|
|
| 1943. augusztus 5-én döntés született egy új nehéz fegyverzetű rohampáncélos fejlesztéséről, amelynek alvázául a Tiger I-es harckocsit, fegyverzetéül pedig a 380 mm-es RW61 típusú rakétavetőt jelölték ki. | |
 |
A háború alatt összesen 18 darab Rohamtigris készült, annak ellenére, hogy 1943-ban még havi 10 jármű gyártását irányozták elő. Az Alkett cég gyáraiban, 1944 augusztusában 10, decemberben 8 darab Tigris harckocsit építettek át Sturmtigerré. (A gyártás során csak és kizárólag a frontról nagyjavításra visszaküldött vagy kiselejtezett Tiger I harckocsikat használtak) A jármű fegyverzetéül egy 380 milliméteres Raketenwerfer 61 típusú rakétavető szolgált. Ezt a fegyvert eredetileg a Rheinmetal-Borsig cég fejlesztette ki a Kriegsmarine (a Harmadik Birodalom haditengerészete) részére, mint tengeralattjárók elleni mélyvízi-bombavetőt. . |
| A fegyver lövedékeinek hossza 1489 milliméter, míg tömegük pedig - típustól függően - 345, illetve 351 kilogramm volt. A rakétavetőből kétféle gránátot lehetet kilőni: a 125 kilogramm robbanóanyaggal töltött, repesz-rombolóhatású Raketen Sprenggranate 4581-et, és a kumulatív töltetű Raketen Hohladungsgranate 4592-t, amely 2,5 méter vastag megerősített vasbetonon volt képes lyukat ütni. Mindössze 317 darab 380 milliméteres repesz-romboló lövedékek jutott el a csapatokhoz.. | |
| A
Rohamtigrisek első bevetésére Varsóban került sor, ahol részt vettek
az augusztus 1-én kitört felkelés leverésében. Ekkor alkalmazták a
Sturmtiger-t először és egyben utoljára arra, amire tervezték és amire
legalkalmasabb volt: utcaharcra és épületek lerombolásra. A sors iróniája,
ha a németek nem teszik meg az oroszoknak azt a szívességet, hogy
megsemmisítik a Honi Hadsereget, hanem visszavonulnak, átadva a területet
a lengyeleknek, vele megmentik egész Kelet Európát az orosztól. Sztálin
nem tudott volna mit tenni, mert ha rátámad a lengyelekre vége. A Sturmtigereket ezt követően a nyugati frontra irányították. Az 1000. és az 1001. Pz.Stu.Mr.Kp. hét Rohamtigrisből álló állományukkal részt vett az ardenneki offenzívában. A hadműveletet túlélő járművek továbbra is résztvettek Németország nyugati felében folyó védekező harcokban. Az egyik ilyen ütközetben (1945 januárjában) egy harctéri jelentés szerint egy Sturmtiger egyetlen lövéssel három(!) Sherman harckocsit semmisített meg. |
|
Vadász
páncélosok
|
Jagdpanzer
38(t)-"Hetzer"
|
|
| 1943-ban a hadsereg Fegyverügyi hivatala a Pz.Kpfw. 38(t) alvázat választotta az új páncélvadász alapjának. Ezzel az új típussal kívánták felváltani az Mardereket a gyalogoshadosztályok páncéltörő osztályainál. Az első járművek 1944 március állították hadrendbe. | |
 |
A Hetzer fegyverzetét
egy 75 mm-es PaK 39 löveg adta amelyet Pz.Kpfw IV-esek főfegyverzetéből
alakítottak ki. A löveg hátrasikló rendszerét tökéletesítették, így
nem volt szükség csőszájfékre. A löveget a középvonaltól 380 mm-rel
jobbra helyezték el a jellegzetes Saukopf lövegpajzs fedezékébe Az
élő erő elleni védelmet egy a jármű tetejére szerelt, a parancsnok
által kezelt távirányítású MG 34 géppuska biztosította.Páncélzatát
főleg 60- és 20 milliméteres páncéllemezekből alakították ki, amely
nem volt túl erősnek mondható az 1944-ben, de ezeket 60-70 fokos dőlés
szöggel illesztették össze, ami jelentősen javította a Hetzer védelmét.
. |
| A jármű nagy előnye még, hogy a rendkívül alacsonyra építették (magassága 2,1m), így nehéz célpontnak bizonyult az ellenséges tüzérek számára. | |
| A
Hetzereket 1944-ben a gyalogoshadosztályok önjáró páncéltörőlöveg
ütegeibe osztották be, ahol folyamatosan váltotta fel a Mardereket
és a StuG III-okat, amelyeket páncélvadászok helyett alkalmaztak.
Összesen 2584 Hetzer készült, amelyből 75 a Magyar Királyi Honvédség
soraiban szolgált. Egy 1945 április 1.-i összeírás szerint a Wehrmacht egységinél a StuG III után a Hetzer szolgált a legnagyobb számban (627 db). A Hetzer hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyártását egészen 1952-ig folytatták és 158 db a svájci hadsereg kötelékében G13 néven egészen 1970-ig rendszerben maradt |
|
|
Jagdpanzer
IV Ausf. F
|
|
| Az új "harckocsi-vadász" kifejlesztésére 1942 decemberében hirdetett pályázatot a Hadsereg Fegyverügyi Hivatala (Heereswaffenamt). A Hivatal követelményei szerint a járművet egy L/70-es csőhosszúságú 75 mm-es löveggel valamint 100 mm-es homlokpáncélzattal kellet ellátni. A jármű alapjául a jól bevált Pz.Kpfw. IV alvázat jelölték ki. . | |
 |
A fejlesztési megbízást végül a plaueni Vomag (Vogtlandische Maschinenfabrik AG) vállalt kapta.a páncélvadászt a 75 mm-es PaK 39 típusú löveg L/43-as ("0" széria), később pedig az L/48-as kaliberhosszúságú változatával fegyverezték fel. A jármű, amelynek első példányai 1944 januárjában gördültek le a gyártósorról, a Jagdpanzer IV Ausf. F elnevezést kapták. |
| A jármű páncélzata elmaradt ugyan a pályázati kiírásban szereplő 100 mm-es vastagságtól, ám ezt jól ellensúlyozza annak dőlés szöge és a jármű alacsony sziluettje. | |
| Az
L/70-es löveggel felfegyverzett változat fejlesztésébe a Vomag mellett
bevonták az Alkett céget is. A két vállalat másként oldotta meg a
nagyméretű, PaK 42 típusú löveg beépítését, ezért a két jármű felépítménye
eltért egy mástól (az Alkett vállalat típusa magasabbra sikeredett).
A két járművet párhuzamosan kezdték gyártani 1944 augusztusában. Az
új megnövelt tűzerejű vadászpáncélos a Panzer IV/70(A) illetve Panzer
IV/70(V) típusjelzést kapta. a Jagdpanzer IV-es család sikeres páncélvadásznak bizonyult. Döntött páncélzata és alacsony építése kiváló védelmet nyújtott számára, míg nagy teljesítményű lövege révén minden korabeli ellenfelével szemben felvehette a harcot. A Wehrmacht minden fronton védekezésre kényszerült, így hiába volt kiválló fegyver az irdatlan tűlerőt nem állíthatta meg. Érdekesség, hogy a típus karrierje nem ért véget a II. világháború végeztével: 6 Jagdpanzer IV-es - más korabeli német hadfelszereléssel egyetemben - eljutott a Szíriai Hadsereghez, amely be is vetette azokat az arab-izraeli háborúk során - legalább olyan célra használta, amely nem volt ellenére a kifejlesztőinek sem. |
|
|
Jagdpanther
|
|
| 1942 augusztus 2-án a Heereswaffenamt megrendelte a még fejlesztés alatt álló Panther harckocsi (Pz.Kpfw. V) a legújabb 88 mm-es löveggel felszerelt rohamlöveg változatát. | |
 |
A jármű első példánya 1943 október végén el is készült. A jármű ekkor kapta hivatalosan a Panzerjäger für 8.8 cm PaK 43 auf Fgst Panther jelölést. 1944. február 27-én azonban Hitler elrendelte, hogy a járművet a továbbiakban egyszerűen csak Jagdpanthernek nevezzék. A nagyarányú tömeggyártás 1944 januárjában kezdődhetett meg. A háború végéig mintegy 392 darab készült. |
| A Jagdpanthereket önálló nehéz-páncélvadász zászlóaljakba (schwerer Panzerjäger Abteilung-s.Pz.Jäg.Abt.) szervezték. Mindegyik zászlóalj három századból, századonként 14 páncélvadászból és három parancsnoki járműből állt. Ez utóbbi járművek csupán annyiban különböztek a többi Jagdpanthertől, hogy a Fu 15-ös és Fu 16-os rádiók mellet felszerelték őket a nagyobb hatótávolságú Fu 8-as rádióval is. | |
| A
heves normandiai harcokban csupán egyetlen egy Jagdpantherekkel felszerelt
alakulat vet részt (654. s.Pz.Jäg.Abt.), mivel a páncélvadászok nagy
részére a keleti fronton volt szükség, ahol sokkal nagyobb volt az
ellenség páncélos fölénye. (A legtöbb Sherman is a vörös hadseregben
harcolt!). Július 30-án a 2. üteg döntő szerepet játszott a szövetségesek
támadásának feltartóztatásában. A Bluecoat hadművelet célja annak
a résnek a kiszélesítése volt, amit az amerikaiak vágtak az ellenség
védelmében a brit vonalaktól közvetlenül jobbra, Avranches-nál. 1944. július 30-án, Caumont-tól délre a britek 15. (skót) hadosztálya a 6. gárda-harckocsi dandár Churchill tankjainak támogatásával áttörte a meggyengült német vonalakat, és a 309. magaslatig nyomult előre. Hirtelen két Jagdpanther tört elő egy kis erdőben elfoglalt fedezékéből. Összecsaptak a Churchillekkel, miközben egy harmadik páncélvadász rejtekhelyéről fedezte őket. Az ütközet mindössze két percig tartott. A páncélvadászok 11 Churchillt lőttek ki, ezután azonban kénytelenek voltak visszavonulni a nagy számbeli fölényben lévő szövetségesek elől. A hadsereg egységei mellett a Waffen-SS is alkalmazott kisebb számban "Vadász-párducokat". Ezek a járművek 2. SS-páncéloshadosztály (Das Reich), 9. SS-páncéloshadosztály (Hohenstaufen) valamint a 10. SS-páncéloshadosztály (Frundsberg) kötelékében harcoltak a Budapest felmentését célzó hadművelet során. Összességében elmondható, hogy Jagdpanther volt a második világháború legjobb páncélvadász harcjárműve, hiszen egesítette magában mind azt, ami sikerhez kellett: a tűzerőt, amit a hatalmas 88 mm-es lövege biztosított számára; a védettséget, amit az alacsony építése és döntött páncélzata nyújtott és nem utolsó sorban a mozgékonyságot, ami szintén kiemelte kortársai közül. A jármű kiválósága ellenére azonban már nem tudta megmenteni Németországot a totális verségtől, mivel túl későn készült el és viszonylag kis mennyiségben állt rendelkezésre. |
|
|
Jagdtiger
|
|
| A Jagdtiger a német hadiipar háború végi fejlesztése. Alapját a Tiger II (közismert, bár hivatalosan nem használt nevén: Királytigris) képezte, melynek alvázára elképesztő ereju 128 mm-es löveget szereltek. Maga a királytigris is, inkább a Panther továbbfejlesztése mint a tigrisé.. | |
 |
Hiába volt hatékony a fegyverzet, a monstrum súlyát egyetlen német híd sem bírta el. A nagy tömeggel rendelkező páncélvadász emellett igen sebezheto volt oldalról és hátulról, de kiváltképpen a levegőből jövő támadásokkal szemben. Elölről kilőhetetlen volt és valójában csak a repülők tudták elpusztítani. (Királytigriseket is csak repülők löttek ki.) |
| Közúton még elfogadható sebessége terepen 17 km/h-ra csökkent, fogyasztása viszont kilométerenként elérte az 5 litert. Mindezek tetejébe mindössze 38 lőszert tudott szállítani. Támadó hadműveletekre alkalmatlannak bizonyult, de védekező harcok során gyakorlatilag minden ellenséges jármuvet meg tudott semmisíteni - ha eljutott a harctérre. 1944-ben és 1945-ben összesen 77 darab készült belole. Gyártása során a Henschel-féle felfüggesztést az egyszerubb Porsche-változatra cserélték, az utolsó 26 darabot pedig csak 88 mm-es löveggel tudták leszállítani. | |
V-3 Szuperágyú.
A különböző német
fegyverekről szóló rész tanulmányozása után az lehet az olvasó benyomása,
hogy a CD szerzője politikailag elfogult a németek iránt. A történelem
leírásnak pártatlanságra kell törekedni, és mindegy, hogy milyen a politikai
beállítottságom - reálisan kell értékelnem az eseményeket, eszközöket,
függetlenül attól mit gondolok egyik vagy másik félről.
Éppen a reális megítélés miatt - függetlenül attól, miként érzek, ma a
XXI. század első éveiben, a teljesítményt kell értékelnem.:
Nyílvánvaló, hogy a II. Világháborúban a Szövetségesek oldalán irdatlan anyagi és emberi túlerő harcolt, és ez győzőtt a németek technikai leleménye és kivételes bátorsága, hősiessége felett. Minden mástól független tény ez, ezért is természetes, hogy az ember ösztönösen rokonszenvezik azzal a küzdőféllel, amelyik gyengébb, de bátrabb.
Különösen érthető
és természetes egy olyan világban, amit az irdatlan anyagi és erőfölényben
lévő Amerika ural, aki gátlástalanul él is erejével és letapos mindenkit
aki neki nem tetszik.
Ahogy mindig is, az USA, ma is mint a nemes eszmék bajnoka lép fel, képmutatóan,
ugyan ez volt a helyzet a II.Világháború idején. Épp ezért is, sok-sok
évvel a háború után nagyon erősen ébredt fel a nosztalgia a II. Világháborúban
a Szövetségesekkel szembeszálló német hadsereg iránt. Mindez természetesen
a saját korunkban győkerezik, a globalizáció ellenesek között sokan -
még Oroszországban is, de az USA-ban is és Angliában is vonzódnak a III.
Birodalomhoz és eszméihez is. Ez nem ezeknek a hibája, hanem azoké, akik
ma uralják a világot, akik ma valósítanak meg totális társadalmat - a
szabadság alapértékeinek kifordításával, többek között Izrael elvtelen
támogatásával.
Fontos azt hangsulyozni, hogy a rokonszenv nem a koncentrációs táboroknak, nem a szabadságjogok korlátozásának szól, hanem a III. Birodalom értékeinek, a hősiességnek, a teljesítménynek, és abból az ellenszenvből táplálkozik, amelyik az Atlanti Chartát meg nem valósító angol-amerikai-orosz képmutatást ítéli el.